Ami a sportújságból kimaradt

Ami a sportújságból kimaradt

Kanta Józsefet klubszimpátiától függetlenül lehetett szeretni

2021. május 06. - Kálovics Tibor

A szezon végén visszavonul az NB I elmúlt másfél évtizedének egyik meghatározó játékosa, Kanta József. Az MTK korszakos egyéniségét még a riválisok szurkolói is elismerték. 

Bár a klubhűség ténylegesen kezd kiveszni a labdarúgásból, a magyar labdarúgás elmúlt évtizedeiben is találunk olyan játékosokat, akiknek a neve egybeforrt egy csapatéval: ilyen volt Lipcsei Péter a Ferencvárosban, Dombi Tibor a Debrecenben vagy Kovács Zoltán az Újpestben és ilyen Kanta József is az MTK-ban. Két különbség azonban van a felsoroltakhoz képest Kanta esetében: a felsorolt másik három játékos kipróbálta magát külföldön illetve az ellenfél szurkolói szemében nem voltak éppen a legnépszerűbbek. Kantát viszont mindenhol szerették, elég csak megnézni a visszavonulásáról szóló cikkek hozzászólásait, ahol nagyítóval kellene keresni a negatív hozzászólásokat. Kanta nem is szolgált rá arra, hogy negatívan álljanak hozzá: a klubhűsége még az ellenfél szemében is tiszteletre méltó volt, tisztelettudó nyilatkozatai pedig mellőztek minden sztárallűrt. Egy olyan játékos fejezte be a karrierjét akit nem lehetett nem kedvelni és aki vitathatatlanul klubikonként vonult be az MTK történetébe. 

kanta_jozsi_1.jpg

Kanta József 1984-ben Keszthelyen született és Ajkán kezdte meg a karrierjét majd tizennégy éves volt amikor az MTK korosztályos csapatához került. Az elmúlt huszonhárom évben a fiókcsapatnak számító Bodajkot leszámítva nem is szerepelt máshol, csak a kék-fehéreknél. Bátyja Kanta Szabolcs szintén az MTK-t erősítette és bár 2000 és 2005 között többször is lehetőséghez jutott az élvonalban, végül József futotta be a nagyobb karriert. A fővárosi gárda ekkoriban az ország egyik legjobb csapatának számított és a fiataloknak a fiókcsapat Bodajkban jutott lehetőség a harmadosztályban.Kanta főszerepet játszott abban, hogy a csapat feljutott az NB I/B-be ahol a középmezőnybe került valamint, hogy 2004-ben egészen a negyeddöntőig jutott a Magyar Kupában. Olyan játékosok játszottak meghatározó szerepet a kisvárosi klubban, mint Fülöp Márton, Pollák Zoltán és a Kanta-testvérek. Egyértelmű volt a régi-új vezetőedző Garami József számára, hogy az ifjabbik Kanta-fivér is kinőtte a másodosztályt és így a 2004/05-ös bajnokság előtt felhívta a nagycsapathoz. 

Az MTK kerete ekkor meglehetősen unikálisnak számított: a csapatban az olyan fiatalok mellett mint a már említett Kantáék, Pollák vagy Balogh Béla mellett megtalálhatóak voltak olyan "nagy öregek" is, mint Illés Béla, Végh Zoltán és Halmai Gábor és ennek a két generációnak a csapategysége egy bajnoki bronzérmet eredményezett. Kanta József rögtön az első idényében fontos szereplővé vállt, annak ellenére, hogy általában Illéssel váltották egymást: az első fordulóban góllal debütált az élvonalban, nyolc találatával fontos szerepe volt a kék-fehérek dobogóra kerülésében. Az utolsó körben a Vasas elleni találkozót 2-1-re nyerték Garami József tanítványai, akik ezzel bebiztosították a dobogóra kerülésüket, a hazaiak mindkét gólját Kanta szerezte. Az ekkor még főként csatárt majd irányítót játszó tehetség fejlődése töretlenül ívelt felfelé és a 2005/06-os idényben már az élvonal legjobbjai között kellett őt emlegetni. Tavasszal mesterhármast lőtt a Zalaegerszegnek és a Győrnek is és végül 18 góllal segítette csapatát, amely ezúttal viszont lemaradt a dobogóról. Az év végén ő lett a bajnokság legjobb U21-es játékosa is. A 2006/07-es idényben az MTK már a bajnoki cím egyik titkos várományosa volt és ebben Kanta játéka is szerepet játszott: az ifjú karmester ezúttal 16 alkalommal ünnepelhetett gólt és lett harmadik a góllövőlistán, míg csapatát csak a Debrecen tudta megelőzni a tabellán. Ráadásul Kanta a válogatottban is debütált, előbb Ciprus majd Lettország ellen. Hiába azonban a remek teljesítmény, Várhidi Péter többször nem válogatta be őt és Erwin Koeman sem biztosított számára lehetőséget a nemzeti csapatban. 

Ami nem sikerült 2007-ben az összejött egy évvel később, mivel a szezon végén Kanta és az MTK bajnoki címet ünnepelhetett. A tehetséges játékos posztjából adódóan kevesebb gólt (tizenkettőt) szerzett, de így is vezére volt a bajnokcsapatnak. Érkeztek külföldről is ajánlatai ám ő maradt a Hungária körúton. Ekkor egyértelműen úgy képzelhettük, hogy ő lesz a következő évtized egyik legmeghatározóbb labdarúgója, ám végül nem így lett. Kanta, egy előkészületi mérkőzésen térdsérülést szenvedett és a kék-fehérek nélküle nyerték meg a szuperkupát, valamint a komplett őszi szezonban nélkülözni kényszerültek legjobbjukat. Tavasszal visszatért és az első hat bajnoki meccsén ötször bevette az ellenfelek kapuját, ám újfent súlyos sérülést szenvedett és a csapat nélküle visszacsúszott a hetedik helyre. A következő szezonban még ennyi mérkőzés sem jutott neki a sorozatos sérülések miatt majd a formáját sem tudta teljesen visszanyerni. Az MTK óriási meglepetésre 2011-ben kiesett a másodosztályba, Kantában azonban nem merült fel, hogy elhagyja nevelőegyesületét. 

A kék-fehérek azonnal visszakerültek és a kupában egészen a döntőig meneteltek, ahol aztán drámai meccsen bukták el a finálét (a 89. percig vezettek a Debrecen ellen, végül tizenegyesek döntöttek). Az eredményes szezon után Kanta is magára talált és vezérletével az MTK a dobogóért harcolhatott az élvonalban. A kilenc találatig jutó középpályást Egervári Sándor is behívta a válogatottba, ám a Kuvait elleni barátságos meccs volt Kanta harmadik, egyben utolsó fellépése a nemzeti csapatban. A '13-14-es bajnokságot tíz góllal zárta majd egy évvel később kilenc góllal segítette bronzéremhez a csapatát. Az MTK 2016-ban is a dobogóért küzdött és Kanta is jól futballozott, éppen ezért volt megdöbbentő amikor 2017 tavaszán a csapat formája elkezdett meredeken zuhanni és a fővárosi klub ismét kiesett az élvonalból. Kanta hat találatot szerzett az NB II 2017/18-as idényében és a fővárosiak bajnokként kerültek vissza. A középpályás, akárcsak a csapata jól szerepelt a következő ősszel, tavaszra azonban a gárda érthetetlenül összezuhant és újfent búcsúzni kényszerült az élvonalból. 

 

kanta_bucsu.jpg



Kanta a 2019/20-as másodosztályú idényt sérülése miatt később kezdte és a félbeszakított szezon során már inkább csak csereként lépett pályára. Ahogyan egykoron Illés Béla most ő volt az a játékos, aki a hajrában beállva segítette a fiatal MTK-t. A szerződését meghosszabbították és miután az MTK hivatalosan is feljutott, így NB I-es játékosként fejezhette be karrierjét. Szezonbeli ötödik, egyben pályafutása utolsó NB I-es mérkőzése múlt csütörtökön jött el a Fehérvár ellen. Az volt a terv, hogy kezdőként lép pályára és a mezszáma miatt a 19. percben adja majd át a helyét egy csapattársának. Némileg belerondított a búcsúba, hogy a nézők még nem térhettek vissza és a fehérváriak pont a lecserélésének percében szerezték meg a vezetést, ám mégis gyönyörű pillanatok játszódtak le a Hidegkúti Stadionban. Kantának a komplett csapat, de még a fehérváriak  (élükön egykori csapattársaival, a fehérvári másodedzőként dolgozó Juhász Rolanddal és Torghelle Sándorral) és a játékvezetők is sorfalat álltak. Őt kérdezték arról, hogy nem-e lett volna szebb úgy búcsúzni, hogyha kint van a közönség, ám ő rá jellemzően azt mondta, hogy a járványhelyzet nagyobb probléma, minthogy ő befejezi a futballt. És ez a mentalitás jellemezte az ő karrierjét végig, mindig a közösség érdekét a sajátja fölé helyezte. 

Kanta József sajnos a sérülései miatt nem futotta be azt a karriert, amire 2004 és 2008 között számítani lehetett a tehetségét ismerve. Ennek ellenére ki lehet jelenteni, hogy az elmúlt közel húsz év egyik legnagyobb formátumú NB I-es játékosa fejezte be a karrierjét, akire az MTK-drukkerek méltán tekintenek klubikonként, mindenki más pedig nemes ellenfélként. A korszakos egyéniség, aki megmaradt egyszerű ajkai srácnak, hamarosan elkezdi edzői karrierjét és nyilván az a célja, hogy a kék-fehér klubnál ugyanolyan meghatározó alakká váljon, mint játékosként. 


Első kép: M. Németh Péter
Második kép: Camera Kft / mtkbudapest.hu

MotoGP: tizenöt év után győzött a Ducati Jerezben

Hiába vezetett sokáig Fabio Quartararo a Spanyol Nagydíjon, a versenyt az ausztrál Jack Miller nyerte meg, megszakítva a Ducati másfél évtizedig tartó nyeretlenségi szériáját Jerezben. 

 

jack_miller.jpg



Azok után, hogy megnyerte az előző két versenyt, Fabio Quartararo szerezte meg az első rajtkockát és mivel a francia pilóta tavaly két jerezi versenyt is behúzta, egyértelműen ő volt a futam legnagyobb favoritja. A rajtot mégsem a világbajnoki éllovas, hanem Jack Miller kapta el a legjobban, mögé Franco Morbidelli és Francesco Bagnaia érkeztek meg leelőzve Quartararót. Alex Marquez már az első körben kiesett, Brad Binder és Alex Rins szintén buktak, ők azonban visszatértek a pályára. Quartararo hamarosan levadászta riválisait és a negyedik körben elment Miller mellett is. A francia egyre inkább növelte a különbséget, míg a mezőnyben az izgalmakat Morbidelli és Aleix Espargaro csatája garantálta. 

Féltávig úgy tűnt, hogy Quartararo úgy nyeri meg ezt a versenyt, ahogy akarja, ám ekkor érthetetlen módon elkezdett lassulni. A Yamaha pilótája a nyilatkozataiban arra utalt, hogy kvázi nem érezte az alkarját a futam során. Jack Miller vette át a vezetést, de hamarosan Bagnaia, Morbidelli, sőt Takaaki Nakagami, Joan Mir és Aleix Espargaro is megelőzte a franciát, akinek a gumijai is elkoptak. A verseny végére Quartararo egészen a 13. helyig csúszott vissza és így a bajnokságban való vezető helyét is elveszítette. 

Jack Miller végül magabiztosan haladt át elsőként a célvonalon és így a 2016-os Holland Nagydíj után győzött ismét a királykategóriában. Sikerével a Ducati két hosszú sorozatot is megszakított: a bolognaiak utoljára 2006-ban győztek Jerezben és mivel Francesco Bagnaia lett a második, így az olasz gyártó három év után aratott ismét kettős győzelmet. A dobogó legalsó fokára Franco Morbidelli állhatott fel, mögötte a legjobb Hondásként vitézkedő Takaaki Nakagami és a címvédő Joan Mir végeztek. Aleix Espargaro ezúttal hatodikként futott be megelőzve a mezőnybe némileg beleszürkülő Maverick Vinalest és Johann Zarcót. Marc Marquez a visszatérése utáni második hétvégéjén hét pontot szerzett csapattársa Pol Espargaro és Miguel Oliveira előtt beérve, míg Stefan Bradl szabadkártyásként lett 12. Az utolsó három pontszerző helyen Fabio Quartararo, Danilo Petrucci és Iker Lecuona végeztek. Valentino Rossi zsinórban harmadszor maradt pont nélkül, a "Doktort" ráadásul az öccse Luca Marini is megelőzte. A bajnokságot a 66 pontos Bagnaia vezeti a 64 pontot gyűjtő Quartararo és az 50 pontos Vinales előtt. 

A Moto2-es kategória futamát a kategóriában első sikerét arató Fabio Di Giannantonio nyerte Marco Bezzecchi és Sam Lowes előtt, a bajnokságot vezető Remy Gardner negyedik lett. A Moto3-as futam drámai hajrát hozott ugyanis a győzelemért csatázó Deniz Öncü az utolsó körben kiütötte Darryn Bindert és Jaume Masiát is. A futamot végül Pedro Acosta nyerte meg Romano Fenati és Jeremy Alcoba előtt. Az újonc Acosta ezzel immáron három győzelemnél tart és kiegyensúlyozott teljesítményének (100 pontból 95-öt szerzett) köszönhetően immáron 51 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot. 

Jerezben vette kezdetét a MotoE történetének harmadik idénye és az elektromos motoros világkupa nyitófutama is bővelkedett izgalmakban. Négyen is kiestek, a legszomorúbb azonban az élről induló Eric Granado lett aki magabiztosan vezetve esett el és lett 13. A brazil pilóta drámáját kihasználva Alessandro Zaccone diadalmaskodott Dominique Aegerter és a címvédő Jordi Torres előtt. A Red Bull Rookies Cup szombati futamát a spanyol David Munoz, míg a vasárnapi megmérettetést honfitársa Daniel Holgado nyerték. Görbe Soma tempója biztatóbb volt mint két hete a magyar pilóta az első futamon azonban elesett, vasárnap pedig egy büntetés miatt 17. lett. 

A három világbajnoki kategória és a MotoE két hét múlva a Francia Nagydíjjal folytatódik, míg a Red Bull Rookies Cup következő versenye a hónap végén lesz Olaszországban. 


A MotoGP végeredménye:

1 Jack MILLER Ducati Lenovo Team Ducati 41'05.602
2 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo Team Ducati 1.912
3 Franco MORBIDELLI Petronas Yamaha SRT Yamaha 2.516
4 Takaaki NAKAGAMI LCR Honda IDEMITSU Honda 3.206
5 Joan MIR Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 4.256
6 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 5.164
7 Maverick VIÑALES Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 5.651
8 Johann ZARCO Pramac Racing Ducati 7.161
9 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 10.494
10 Pol ESPARGARO Repsol Honda Team Honda 11.776
11 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM Factory Racing KTM 14.766
12 Stefan BRADL Honda HRC Honda 17.243
13 Fabio QUARTARARO Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 18.907
14 Danilo PETRUCCI Tech 3 KTM Factory Racing KTM 20.095
15 Iker LECUONA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 20.277
16 Luca MARINI SKY VR46 Avintia Ducati 20.922
17 Valentino ROSSI Petronas Yamaha SRT Yamaha 22.731
18 Tito RABAT Pramac Racing Ducati 30.314
19 Lorenzo SAVADORI Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 37.912
20 Alex RINS Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 38.234

Tíz éve küzdött egymással Kunkli Tivadar és Bob Sapp

2011. május 1-én rendezték minden idők legnézettebb magyarországi K-1-mérkőzését, amelyen Kunkli Tivadar és Bob Sapp feszültek egymásnak. Szubjektív vélemény következik! 

 

kunkli_vs_sapp.jpg

Hiába rendezett Magyarország évekig egy olyan nívós eseményt a K-1-ben, mint a Magyar Nagydíj (ahol olyan klasszisok tették tiszteletüket a ringben, mint Alekszej Ignasov) a nagyközönség számára a sportág legemlékezetesebb magyarországi mérkőzését tíz évvel ezelőtt vívták. Ekkor csapott össze ugyanis egymással a küzdősportokban hazai legendának számító Kunkli Tivadar és az amerikai ikon Bob Sapp, akit csak "Bestiaként" ismer mindenki. Kunkli thai-bokszban a legnagyobb magyar klasszisnak számított az 1990-es évek óta, volt világbajnok, Európa-bajnok illetve egyetlen mérkőzést veszített el 390 összecsapásából. Bob Sapp, aki pankrátorként és MMA-harcosként is megmérette magát a K-1 mellett (mindamellett, hogy az NFL-ben is szerepelt) tíz évvel fiatalabb és száz kilóval nehezebb volt ellenfelénél. A két harcos eltérő paraméterei miatt a média is felkapta az eseményt így óriási sajtóvízhang mellett rendezték meg az egymenetes mérkőzést.


A Papp László Sportarénában tartott gálán azonban nemcsak Kunkli és Sapp csaptak össze. Többek között a korszak egyik legjobb magyar ökölvívója, az IBO korábbi világbajnoka  Kovács „Vipera" Attila is vívott egy mérkőzést egy orosz ellenféllel szemben, de a közönség láthatta a korábbi thai-boksz világbajnok Mihalik Györgyöt is harcolni. Volt a programban egy ötmeccses magyar-horvát  WAKO Pro-válogatott párharc is illetve a K-1-sztár Freddy Kemayo is a fővárosunkba érkezett, hogy kiüsse a román Corneliu Rust. A két napon át tartó program főattrakciója aztán vasárnap késő este jött el, amikor is ringbe lépett Kunkli illetve "a Bestia". A szabályok a következőek voltak: nem mérték az időt, a meccs addig tartott amíg folytatni tudja mindkét fél, a térd és a könyök használata engedélyezett volt, a földharcot azonban tiltották. Sapp, akinek profi karrierjében fontos volt az attitűd és aki egy pár korábban még Bécsben vívott meccset, még egy hangulatos promóvideóval is hangolt az összecsapásra.

 



Sapp a meccs elején egyből rávetette magát Kunklira, aki azonban belecsimpaszkodott ellenfelébe, akit így kívánt fárasztani. Sapp néhány nyegle térdessel megpróbált lábra menni ám a magyar belecsimpaszkodott és egy jobblábas rúgással földre küldte az amerikait. Sapp felkelt, de néhány pillanattal később újfent fel kellett tápászkodnia, miután Kunkli lerántotta. Természetesen ebből is felállt és nekirontott a hazai sportolónak, akit kilökött a ringből, hogy aztán a mérkőzésvezetőt is ellökje. Kunkli ahogy visszatért a ringbe támadásba lendült és egy könyökössel fejen találta az ellenfelét. Harmadszorra Bob Sapp már nem kelt fel és így Kunkli Tivadar megnyerte az alig 135 másodpercig tartó mérkőzést. A mérkőzést, amelynek eredményét azóta is vitatják. 

Tény, hogy a gála korábbi eseményeihez képest ez a két és egynegyed perc egy show volt több elemmel is tarkítva: Bob Sapp kidobta az ellenfelét, ellökte a bírót, ez az attitűdje része volt, a ringbe bedobtak több üdítős dobozt is (természetesen a főszponzor logójával), Kassai-Tóth Csaba minden rezdülést véresen komolyan kommentált a Sport Televízióban, illetve a Való Világ akkori szereplői is ott voltak a nézőtéren (egyikük sipítozása még a kommentátort is megzavarta). De! Ennek a meccsnek még így is nagyobb sportértéke volt annál amikor SztárBox-gálákon Majka vs Dopeman meccsekkel töltötték meg a Fővárosi Nagycirkuszt vagy Floyd Mayweather kiáll egy sikeres Youtube-videós ellen. Itt ugyanis két sportoló állt ki: egy örökifjú magyar aki a küzdősportokat tekintve élő legendának számít itthon illetve egy egykori K-1-szupersztár.

Az is igaz, hogy Bob Sapp a pankráció világát is megjárta és a hírek szerint  2007 után több olyan egymenetes K-1-meccset vívott amelynek előre megvolt állapítva az eredménye. Ennek ellenére megnézném azt, hogy akik bundát kiabálnak, Kunkli fellépti díjának a másfélszereséért is hajlandóak lennének bevállalni azt, hogy kiállnak az amerikai óriás ellen egy "kamubunyóra" és a Bestia csak "játékból" egyszer kétszer megüti vagy megrúgja őket. Nyilván nem, de a billentyűzet mögül persze könnyebb okosnak lenni mint a ringben. A meccs létrejöttével pedig amúgy is mindenki jól járt: a gálát 7000 ember nézte végig a helyszínen, a nézők testközelből látták Sappet vagyis a szervezők szert tettek némi bevételre, Bob Sapp a rövid vendégszereplésével több tízezer dollárt keresett, Kunkli Tivadar neve pedig még ismertebb lett, mint korábban. További adalék, hogy ezek után hetekig-hónapokig tényleg mindenki erről a valamivel több mint két percről beszélt: az idős néni a buszon, a történelemtanár vagy az egyszeri középiskolás (amilyen én is voltam akkoriban) mind azt boncolgatta, hogy milyen küzdelem volt. A meccset még másnap feltették a Youtube-ra ahol több mint 1 millióan tekintették meg, ezzel pedig valószínűleg ez minden idők legnézettebb magyarul fellelhető sportközvetítése a legnagyobb videómegosztó oldalon. 

Ezek után mondják azt, hogy nem érte meg összeereszteni a magyar harcost és az amerikai óriást! 

 

 
Fotó: Stiller Ákos

Amikor a kereskedelmi tévécsatornák fantáziát láttak a bokszban

Ma már elképzelhetetlen az ami a XXI. század első évtizedében megtörtént, vagyis, hogy kereskedelmi televíziók a főműsoridőben bokszmérkőzések közvetítésével próbálják leültetni a televíziók elé a nézőket. 

Mára a sportközvetítések egyértelműen rétegműsorrá váltak, amelyeket a hat magyar nyelven is fogható társaság (Eurosport, Digi Sport, Aréna 4, Sport TV, Spíler TV, M4 Sport) valamelyik csatornáján kell keresni, a 2000-es években viszont még nem számított ördögtől való elképzelésnek, hogy a nem sportra szakosodott csatornák is műsorukra tűzzenek egy-egy nagyobb sporteseményt. A három legnagyobb kereskedelmi televízió sportközvetítéseinek közös halmazát egyértelműen a bokszmérkőzések adták. 

A magyarországi profi boksz közvetítések hőskora

A szocializmusban a professzionális ökölvívás imperialista üzletágnak minősült, amelyet az elvtársak igyekeztek tiltani. Egyedül a háromszoros olimpiai bajnok Papp László kapott engedélyt arra, hogy a profik táborában is megmutassa tudását ám ahogyan azt tudjuk az Európa-bajnoki címmeccsek után 1964-ben bevonták az útlevelét és nem állhatott ki a világbajnoki címért. Papp karrierje abszolút megosztotta a magyarokat: a népnek továbbra is ő volt a bajnoka, Marosán György támogatta is, a sportsajtóban azonban vagy csak elvétve említették meg kivételes eredményeit vagy arról írtak (például Peterdi Pál), hogy a magyar emberek jobban örültek volna egy negyedik olimpiai aranynak mintsem annak, hogy "az amerikai gengszterek" üzletébe kerül be. Jellemző, hogy minden idők egyik legnagyobb magyar sportolójának mindössze egy mérkőzését közvetítették a Magyar Televízióban, azt amikor legyőzte Chris Christensent. Az első Magyarországon sugárzott profi bokszmeccs kommentátora Vitray Tamás volt, aki a meccs után vagy saját gondolatait vagy az elvtársak óhaját közvetítve biztatta a bajnokot, hogy vonuljon vissza. A korabeli források szerint a szocializmus idejében azért nem zárták el teljesen a profi bokszot a magyarok elől, például a televízió beszámolt Muhammad Ali és George Foreman legendás Zairében rendezett összecsapásáról (1974).

Az első magyarországi profi bokszgálát 1989-ben rendezték amikor is Simon Brown és Jorge Maysonet csaptak össze az IBF váltósúlyú vb-övéért és ezt a meccset is közvetítette az állami tévé. A rendszerváltást követően 1991-ben indult el a magyar nyelvű HBO, amely az amerikai televíziótársaság legnagyobb gáláit tűzte műsorára. Itt volt látható Lennox Lewis felemelkedése a botrányos Evander Holyfield-Mike Tyson-visszavágó, de közvetítették például Naseem Hamed néhány mérkőzéseit is. A kommentátori szerepet többnyire Novotny Zoltán vagy Gundel Takács Gábor látták el míg szakkommentátorként sokszor minden idők talán legnagyobb bokszszakértője Füzesy Zoltán működött közre. Az HBO már egy új utat jelentett a hazai közvetítésekben ám mivel nem kereskedelmi hanem előfizetéses televízióról volt szó, így egy meglehetősen kis réteghez jutott el. Az igazi áttöréshez az kellett, hogy 1997-ben Magyarországon elinduljanak a kereskedelmi csatornák. 

Az RTL Klub tizenkét menet helyett több mint tizenkét évet tölt a szorítóban

Ha az ember visszanéz egy régi tévéműsort akkor láthatja, hogy az 1997-es RTL Klub műsorstruktúrája merőben más volt mint amilyen jelenleg. A csatorna híradójának fontos részét képezték a sporthírek, közvetítettek labdarúgó-mérkőzéseket (1997 Jugoszlávia-Magyarország, 1998 Németország-Brazília) és a német RTL-hez hasonlóan elkezdtek profi bokszot is közvetíteni. A tévétársaságnak kapóra jött, hogy Kovács István az atlantai olimpiai győzelme és a Budapesten megszerzett második amatőr világbajnoki címe után a német Universum Box Promotion színeiben profinak állt. Kokó az amatőrként elért sikerei miatt alapból ismert sportolónak számított, és profiként ezt meghatványozódott ami jól is jött az RTL-nek. A csatorna 1997. decembere és 2002. áprilisa között Kokó valamennyi mérkőzését élőben közvetítette a debütálástól kezdve, a három budapesti címmérkőzésen keresztül egészen a búcsúig. Az emberek pedig látni akarták őt, azt, hogy mennyire jól jellemzi, hogy a Sztársport egyik 2000-es lapszáma szerint csaknem 4 millió ember figyelte azt, ahogyan Kokó élete legjobb teljesítményével leiskolázza Steve Robinsont és profi Európa-bajnoki címet szerez Magyarországnak, mindezt úgy, hogy éppen akkor zajlott a labdarúgó Európa-bajnokság is. Amikor a pehelysúlyú klasszis történelmet írva első magyarként megszerezte a WBO világbajnoki címét  a meccset megismételték a nagy érdeklődésre való tekintettel vagyis Kokót egyszerre sztársportolóvá és médiasztárrá tették. Az ökölvívó még a Barátok Köztben is feltűnt ahol az egyik meccsének a közvetítését de a csatorna több műsorában is szerepelt. Amikor a Juan-Pablo Chacon elleni mérkőzésen volt a sor (amelyet mint tudjuk honfitársunk elveszített) órákkal a meccs előtt már vele foglalkoztak, amikor pedig a búcsúmérkőzését vívta az RTL egy majdnem másfél órás összefoglalót mutatott az ő pályafutásáról. Érdemes megnézni egy-két régi közvetítést amely fellelhető az interneten ugyanis igazi kordokumentumnak is beillenek ezek a felvételek: a menetek között reklámot sugároztak, a helyszíni közvetítéseknél pedig minden jelenlévő hírességet megkérdeztek az esélyekről Farkas Bertalantól kezdve Kiss Csaba vízilabdázón át egészen Hevesi Tamásig. Az viszont tény, hogy az RTL elősegítette azt is, hogy Kokót az internet elterjedése előtt ne reálisan ítéljék meg a magyarok, például a nem éppen ismert Nabaloum Dramane-t klasszisnak, a pályája csúcsán túllévő Steve Robinsont pedig világsztárként adták el nekünk arról aztán ne is beszéljünk, hogy Naseem Hamed potenciális ellenfeleként tartották számon a magyar bokszolót. Amikor aztán Chacon kiütötte Kokót az emberek egy része azt érezte, hogy egy túlsztárolt valaki szobra dőlt le és ez az ellentét a mai napig sokakban megvan Kokóval szemben.

 



Erdei Zsolt a 2000-es olimpiai harmadik helyét követően szintén az Universumhoz kötelezte el magát és természetesen az RTL Klub az ő mérkőzéseit is élőben sugározta (kivéve mikor fiatalon az Egyesült Államokban vívott két meccset, azok felvételről mentem az országos lefedettségű adón és élőben a Sport TV-n) Magyarország nézőinek. "Madárból" már nem csináltak médiasztárt ahogy anno Kokóból viszont a nézők körében talán barátjánál is nagyobb megbecsülés övezte. Amikor 2004 és 2009 között ő volt a WBO félnehézsúlyú bajnoka és amikor a WBC cirkálósúlyú öve az övé lett, a mérkőzéseit 2-3 millió ember követte figyelemmel a tévéképernyőn keresztül. Az első két évben abszolút minőségi ellenfeleket vert meg (Julio Cesar Gonzalez, Alejandro Lakatus, Hugo Hernan Garay, Mehdi Sahnoune vagy a , ezt követően viszont az istállója olyan emberekkel küldte őt ringbe, akik finoman szólva sem képviselték az ő szintjét. És ezúttal már nem is követték el azt a hibát, hogy a bajnokot túlsztárolják a köznyilvánosságban az Universumot a szakértők és kommentátorok többször is bírálták amiért Erdei nem kapott valódi ellenfeleket illetve kenyértörésre került sor a két fél között. A már említett Giacobbe Fragomeni elleni 2009. novemberi meccs volt az utolsó amikor Erdeit az RTL-en láttuk küzdeni, a következő három összecsapását a Sport Televízió, míg az utolsó meccsét a közmédia sugározta. 

 



Balzsay Károly 2004-ben az athéni olimpiát követően lépett be a profik táborába szintén az Universum kötelékében. A későbbi szövetségi kapitány nagyközépsúlyú meccsei szintén az RTL-en voltak láthatóak, így a 2009-es Denis Inkin elleni küzdelme is amikor világbajnok lett, a Maselino Masoe elleni címvédése illetve a Robert Stieglitz eleni harc is amikor is honfitársunk elkészülve az erejével 10 menet után nem tudta folytatni a küzdelmet. Miután ő is elhagyta az Universumot, még vívott néhány mérkőzést, ezek közül az utolsót már a Sportklubon láthatták amikor is a WBA vb-címét megvédve vonult vissza. A három nagy néven kívül még meg kell említeni a Bedák-fivéreket, Zsoltot és Pált is akik szintén a német bokszistálló színeiben kezdték profi karrierjüket. Bedák Zsolt 2010-ben a WBO harmatsúlyú bajnokával Wilfredo Vazquez Jr-al vívott nagyszerű mérkőzést Puerto Ricóban, ezt a meccset felvételről sugározta az RTL Klub, amely azóta nem tűzött profi bokszmeccset a képernyőjére. Több "Universumon-kívüli" magyar ökölvívó meccseit is rendszeresen adták az RTL-en: a WBC-nél kisvilágbajnoki övig és az IBO-nál váltósúlyú világbajnoki címig jutó Kótai Mihály küzdelmei szintén sok nézőt vonzottak 2002 és 2006 között. "A tornádó" többek között bokszolt az Egyesült Államokban is, de főleg Angliában küzdött, ezeket a meccseit is egytől-egyig lehetett látni a csatornán, akárcsak Hidvégi György vagy Matolcsi József néhány bunyóját. 

Az Universummal kötött szerződés értelmében a csatorna több nemzetközi mérkőzést is sugárzott: itt láthattuk azt ahogyan Dariusz Michalczewski uralta a WBO félnehézsúlyú divízióját majd kikapott előbb az Erdei által legyőzetett Gonzaleztől majd Fabrice Tiozzotól. Az RTL többször közvetítette a Klicsko-testvérek világbajnoki címmérkőzéseit előbb Németországból, majd néhányszor az Egyesült Államokból is, de itt ismerhettük meg Arthur Grigoryan nevét is. Ezeken kívül olyan bokszcsemegék kerültek képernyőre mint minden idők egyik legbrutálisabb meccse Michael Brody és a dél-koreai In Jin Chi között vagy Marco Antonio Barrera és Eric Morales szenzációs trilógiájának zárómeccse, de a legendás Joe Calzaghe is "bemutatkozott" az RTL-en. Azokat a meccseket, amiket az USA-ból sugároztak általában vasárnap este mutatták meg felvételről a nézőknek. 

 



Az RTL-ről sok rosszat el lehet mondani azt azonban nem, hogy ne vette volna komolyan a közvetítések minőségét: a kommentátor kezdetben Kassai-Tóth Csaba volt, aki később a Sport Televízióban, jelenleg pedig az Aréna 4-en közvetít bokszot, őt Szabó Gábor váltotta aki az Eurosport vezető kommentátora jelenleg is. Szakértőként megfordult mellettük Szántó Imre "Öcsi bácsi" és az ország egyik legjobb szakírója Boros Tamás "Golyó" is, de Erdei illetve Kokó is többször kommentált mérkőzést szakértőként. 

Néhány évre a TV2 is ringbe szállt

Sokan illetik olyan kritikával az egykori "csigakettest", hogy szinte azonnal másolják az RTL sikeres brandjeit (nem mintha ez nem oda-vissza működne), a profi boksszal azonban más volt a helyzet. A csatorna első bokszközvetítésére 2000-ig kellett várni amikor is Gálfi András meccsét mutatták meg a WBO interkontinentális övéért. Jellemző, hogy pápai gála főmeccsét a  Dáridó műsorszünetében adták le. Azt a gálát egy bizonyos Rácz Félix-szervezte, akinek az égisze alá tartozó Félix Promotion aztán meghatározó szerepet játszott az elmúlt húsz év hazai profi ökölvívásában. A sikeres címmérkőzés közvetítését sokáig nem követte folytatás a TV2-nél, sőt 2002-ben Debrecenben, amikor Erdei Zsolt a WBO interkontinentális bajnoka lett, több Rácz-elleni mérkőzést is az RTL Klub tűzött műsorára. Többek között az olimpiai ötödik Nagy "Csonttörő" János aktuális gyors győzelmét is.  Ezenfelül Rácz volt a prómótere a 2000-es Arthur Grigorjan-Kalocsai Zoltán összecsapásnak is amelyet a Kokó-Robinson meccs előtt rendeztek az Üllői úton. 

2003-ban aztán Rácznak sikerült megszerveznie egy Csonttörő és a Kokót legyőző Juan Pablo Chacon közti mérkőzést (mindezt úgy, hogy még a lakását és az autóját is eladta a meccs létrehozásáért), amelynek a tétje a WBO nagypehelysúlyú interkontinentális öve volt. A magyar médiában egyszerűen csak "Revans" néven reklámozott gála közvetítési jogaira a TV2 csapott le. A botrányos mérkőzésen Nagy ponthátrányban volt amikor is a magyar eltalálta az argentint (feltehetőleg az öv alatt vagyis mélyütés következett be), Chacon pedig nem tudta folytatni a küzdelmet. A Szolnokon rendezett botrányos mérkőzést 3,2 millió magyar követte élőben és így a csatorna is érezhette, hogy érdemes lenne a Felix Promotion további gálát is a megmutatni. Ráadásul akkora költségekkel nem is kellett számolniuk mint az RTL-nek, mivel ezeket a gálákat egytől-egyig Magyarországon rendezték. Az ellenfelek nem éppen a világszínvonalat képviselték, de így is milliók nézték Csonttörő meccseit, köztük azt ahogyan 2004. végén immáron pontozással is legyőzte Chacont. Azt egyébként, hogy mennyire más volt akkor a világ jól jelzi, hogy egyszer egy meccs felvezetéseként azt is bemutatták, hogy az RTL-el szerződésben álló Erdei Zsolt és Nagy János jó barátságban vannak és "Madár" többször is kint volt sporttársa mérkőzésein. Nagy a győzelmeinek köszönhetően egyre feljebb kúszott a ranglistán és 2006-ban megkapta a lehetőséget, hogy  kiálljon Jorge Barrios ellen a WBO nagypehelysúlyú világbajnoki övéért. A TV2 némileg meglepő módon nem közvetítette élőben a Las Vegas-i gálát, hanem csak felvételről tűzte műsorára az eseményeket. Barrios alig 49 másodperc alatt győzött Nagy Jánossal szemben és mire ezt magyarul is láthattuk már az egész ország tudta, hogy mi történt. A szerkesztők előtt így az az emberes kihívás állt, hogy egy egyórás műsort kerekítsenek egy olyan meccs köré, ami egy percig sem tartott. Nagy a vereséget követően visszavonult, Rácz pedig hamarosan elkezdte szüneteltetni a működését néhány évig. 

 



Rácz Félixnek (és így a TV2-nek) persze Nagy Jánoson kívül is megvoltak a felépített versenyzőik. Ilyen volt Nagy "Hóhér" József aki középsúlyban volt interkontinentális bajnok a WBO-nál, de szerepelt Rácz-gálán például Bognár László is a korszak meghatározó magyar ökölvívói közül. Kovács  Attila szintén fontos alakja volt a TV2 közvetítéseinek: a "Vipera" becenévre hallgató tehetséges nagyváltósúlyú bokszoló fokozatosan lépett előre a ranglétrán és végül 2006. júniusában azt a Steve Conwayt győzte le az IBO világbajnoki címéért vívott találkozón, aki Kótai Mihálytól vette el az övet. Rácz nagy álma volt, hogy Kótait és Kovácsot összeereszti egymással, erre azonban sajnos nem került sor. Rácz a női bokszot is feltette a magyar sportközvetítések térképére Miló Viktóriának és Csábi Bettinának köszönhetően. Mindketten világbajnoki címekig jutottak, Milónak még a korszak egyik legjobb női bokszolójával, Regina Halmich-al is lehetősége volt megküzdeni Düsseldorfban az IBF-címéért, ahol azonban veszített (érdekesség, hogy ugyanezen a gálán Erdei Zsolt is meccselt, persze azt a mérkőzést az RTL adta). Ők ketten egyszer csaptak össze akkor sokak szerint vitatható döntés értelmében a veretlenül visszavonuló "Bokszhercegnő" Csábi győzött pontozással.

 



A TV2 és az RTL közvetítései nagyjából hasonló számokat produkáltak, többször ráadásul a hazai bokszrajongók kapcsolgathatták a televíziót mert a mérkőzéseket egyszerre rendezték.A mérkőzéseket 2003 és 2006 között Gundel Takács Gábor illetve a bokszban jártas médiaszemélyiség Winkler Róbert kommentálták, a stúdióban általában Csisztu Zsuzsa volt a műsorvezető és Csötönyi Sándor szakértett. A Felix Promotion végül 2010-ben kezdte újra működését, a bokszistálló mérkőzéseit sokáig a közmédiában majd a Sport TV-n lehetett látni, egészen addig amíg Rácz 2019-ben fel nem hagyott újra a promóterkedéssel. 


A Viasatnál a minőség számított és nem a mennyiség

A Viasat 3 2000-ben kezdte el magyarországi sugárzását és hamarosan ez a tévétársaság is elkezdett sportot sugározni: mielőtt a Bajnokok Ligája 2003-ban hozzájuk került volna, több nagyobb bokszmérkőzést illetve a rali-világbajnokság összefoglalóit is sugározták. Olyan meccsek voltak láthatóak itt mint a Lenox Lewis és Mike Tyson közti véres csata, de Vitalij Kicsko "testvérbosszúját"  a Vlagyimirt legyőző Ross Puritty ellen illetve a Lewis-Klicsko címmeccset is műsorukra tűzték akárcsak Evander Holyfield vereségét James Toney ellen. Magyar kötődésű mérkőzés nem volt látható viszont ha a színvonalat nézzük akkor ez volt az a csatorna ahol a legnagyobb meccseket lehetett nézni élőben amikor műsorra tűztek valamit. Ezek mellett az összecsapások mellett a Viasaton volt látható a KO TV heti magazinja is. A mérkőzések egy részén az Eurosportról ismert Várhegyi Ferenc volt a kommentátor de többször Boros Tamás is hallható volt a kommentátori szerepben. 
A Viasat utoljára 2006-ban közvetített ökölvívást amikor vasárnap esténként nagy amerikai összecsapásokat lehetett látni a csatornán felvételről. 

 



Az RTL-es BOX Klub utolsó 2010-es adásával ért véget lényegében az a korszak amikor kereskedelmi csatornák bokszmérkőzések közvetítésével igyekeztek nézőközönséget szerezni. A közmédia ugyan kétszer is közvetített nagy címmérkőzést a következő években (Vlagyimir Klicsko - David Haye - 2011 Duna TV, Vlagyimir Klicsko-Tony Thompson 2012 M1), de ezt követően a bokszközvetítések a sportcsatornák privilégiumává váltak. Mára ott tartunk, hogy a Sport Televízióban és az Aréna 4-en is lehetett látni idén világbajnoki címmeccset, de a Spíler TV is műsorára tűzött már Európa-bajnoki összecsapást. Ma a sporttelevíziók küzdenek úgy a nézettségért bokszmeccsekkel mint 15-20 éve a kereskedelmi adók. 

Annak aki szeretne régi, magyar nyelvű bokszmérkőzéseket nézve nosztalgiázni a következő csatornákat ajánlom:

Gyöngyössy Péter
Sunsunny Sunsunnyphoto

Az elmúlt 20 év legjobb férfi műkorcsolyázói

Új cikksorozatunkban bemutatjuk egy adott sportág elmúlt két évtizedének legjobbjait, az első részben a férfi műkorcsolyázókon a sor.
 
Ebben az új sorozatban különböző sportágak elmúlt 20 évének korszakos egyéniségeit igyekszem összegyűjteni. Azért két évtized valamennyi sportnál a merítési lehetőség, mert ennyi időre visszamenőleg vannak megmaradt emlékeim egy adott sportról. Mivel a műkorcsolya nagyobb versenyeit is évtizedek óta követem így ennek a sportágnak a királyaival foglalkozik az első cikk. Az íráshoz a korcsolyázók legemlékezetesebb kűrjeit mellékeltem.  A listák nem minden esetben 10 nevet tartalmaznak viszont természetesen szubjektívak.  

1. Jevgenyij Viktorovics Pljuscsenko (Oroszország)

A legmagasabb szint, ha ez a lista minden idők legjobbjait gyűjtené egybe, akkor sem lenne kérdés, hogy ő az első. Alig múlt tizennégy éves amikor junior-világbajnok lett és már 1998-ban világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. Naganóban még nem indulhatott, de ezután nyolc évig ott volt a csúcson. Alekszej Jagugyinnal való rivalizálása már a '90-es évek végén elkezdődött és  sokak szerint ha a rövidprogramban nem esik el akkor már húsz évesen Pljuscsenko az olimpiai bajnok a Salt Lake Cityben végül azonban ezüstérmes lesz. Ezt követően mindössze kétszer győzték le a három nagyverseny valamelyikén úgy, hogy a kűrt is teljesítette. Torinóban aztán minden idők talán legjobb, de addig mindenképpen legmagasabb pontszámot kapó kűrjével felért pályája csúcsára és olimpiai bajnok lett. Kihagyott három évet majd miután nem volt megfelelő utóda Oroszországban, visszatért. Rögtön Európa-bajnok lett, Vancouverben azonban kikapott Evan Lysacektől, annak ellenére, hogy riválisával ellentétben ő tudott négyfordulatos ugrást bemutatni. Egy pihenéssel töltött év után 2012-ben is Európa-bajnok lett és Szocsiban a trónja visszaszerzésére készült. A hazai rendezésű olimpián a csapatversenyben megmutatott valamit régi fényéből és újra aranyérmes lett, azonban az egyéni küzdelmeket már sérülés nélkül nem tudta vállalni. Sokan kritizálták amiatt, mert sérülésre hivatkozva többször is visszalépett amikor nem érezte biztosnak a győzelmét (2005 - világbajnokság, 2013 - Európa-bajnokság, 2014 - olimpia, vb-n pedig 2005-ben indult utoljára ), ám egyrészt ténylegesen sérülékeny versenyző volt, másrészt mindezek ellenére amit lehetett azt elért. Az olimpiai győzelem/győzelmek (a csapataranyat sokan csak másodrendűnek tartják) összesen három világbajnokságot (2001, 2003, 2004) és hét Európa-bajnokságot (2000, 2001, 2003, 2005, 2006, 2010, 2012) nyert, de a Grand Prix-döntőben is négyszer nem tudták legyőzni. 



2. Hanjú Juzuru (Japán)

Ha Pljuscsenko a 2000-es évek műkorcsolyázója akkor nem kérdés, hogy Hanjú a 2010-es éveké. Ő az, aki meghozta az új korszakba a sportágat. Az ugrásai kimagaslóak voltak fiatal kora óta és az a taktika, hogy a program végét is megtűzdeli pár ugrással mára követendő példa lett. Már a 2011-es Négykontinens bajnokságon ezüstérmes volt, majd egy évvel később harmadik lett a vb-n, ám az igazi zászlóbontása Szocsiban következett be. Oroszországban a rövid programot dominálta majd a kűrben úgy végzett az élen, hogy többször is elesett. Az év során aztán a világbajnoki győzelmet is megszerezte, ő azonban sem ezután, sem a Javier Fernandeztől elszenvedett világbajnoki vereségek után sem vonult vissza. 2017-ben újra világbajnok lett majd Pjongcsangban megvédte címét ez korábban mindössze két korcsolyázónak sikerült (Karl Schäfer 1932-1936 illetve Dick Button 1948-1952). A második ötkarikás győzelmet követően nem vonult vissza és ugyan nyert egy Négykontinens bajnokságot (2020 - a rövid programjára ekkor világrekordot érő pontszámot kapott), de Nathen Chentől egymást követő két világbajnokságon is kikapott. Pekingben egyértelműen a triplázás a célja (a svéd Gillis Grafström még az 1920-as években produkált hasonlót), ha ez sikerül akkor egyértelműen felmerülhet az a kérdés, hogy ő-e minden idők legjobbja. 





3. Javier Fernández (Spanyolország)

A  Pljuscsenko-éra utáni korszak egyértelmű európai ura egy olyan országból amelynek nemhogy érmesei, de jószerivel finalistái sem voltak az ő felbukkanásáig. 2007-ben tűnt fel az Európa-bajnokságon először, akkor még nem jutott be a kűrbe, de folyamatosan fejlődött és Vancouverben már a legjobb 15-ben volt az olimpián. 2013-ban aztán megnyerte az Európa-bajnokságot és a következő hat évben sem talált legyőzőre a kontinensen és így beállította a nagy elődje rekordját. 2013-ban és 2014-ben is bronzérmes volt a világbajnokságon, majd a következő két évben legyőzte edzőtársát és barátját Hanyut. Szocsiban némileg lepontozták és lemaradt a dobogóról (negyedik volt), majd Dél-Koreában a harmadik helyen végezve megszerezte Spanyolország második olimpiai érmét. Pályafutását a hetedik Európa-bajnoki címét követően, 2019-ben zárta le. 



4. Alekszej Konsztantyinovics Jagugyin (Oroszország)

Ha a műkorcsolyában csak a művészi előadásmódot néznénk és nem szubjektív lenne a felsorolás, akkor nem lenne kérdés, hogy előrébb is végezhetne ezen a listán. Már 17 évesen világbajnoki bronzérmes volt majd 1998-ban előbb Európa-bajnok majd világbajnok lett, miközben Naganóban ötödikként zárt. Világbajnoki címét 1999-ben és 2000-ben is megvédte, az Eb-n viszont Pljuscsenko meggátolta a triplázásban. Rivalizálásuk kvázi utálattá fajult és Jagugyin 2002-ben egyszerűen kijelentette, hogy az olimpiai győzelemre születni kell és ez rá inkább igaz, mintsem riválisára. Egyértelműen az is volt az ő nagy éve: a műkorcsolya történetének máig egyetlen olyan versenyzője, aki olimpián, világbajnokságon és Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre egy éven belül. Sal Lake Cityben minden bíró őt látta a legjobbnak a rövid programban és a kűrben egyaránt, míg a negyedik világbajnoki címe során a maximális pontszámot is megkapta. Karrierjének egy sérülés vetett véget mindössze 23 éves korában. 



5. Stéphane Lambiel (Svájc)

A lista talán legszebben korcsolyázó versenyzője hamar berobbant az elitbe: nem volt még tizenhat éves volt amikor a legjobb 10-ben volt az Európa-bajnokságon majd egy évvel később már Eb-negyediknek és olimpiai tizenötödiknek mondhatta magát. Az áttörés éve végül 2005-ben jött el számára: az Eb-n még lecsúszott a dobogóról, a világbajnokságon viszont az esélyesek rontása és Pljuscsenko visszalépése után nem volt kérdés, hogy ő nyeri a világbajnokságot (a moszkvai közönség kvázi sajátjaként ünnepelte a győzelmét). Egy évvel később második lett az Európa-bajnokságon, majd stabil teljesítménye ezüstérmet ért az olimpián. Calgaryban óriási csatát vívott Brian Joubert ellen a világbajnoki címért, amelyből ő került ki győztesen. 2007-ben az Eb-n nem indult viszont a vb-n harmadikként zárt majd újfent második lett a legnagyobb európai versenyen. A 2008-as világbajnokságon sérülten versenyezve ötödik lett majd szinte a semmiből úgy döntött, hogy visszavonul. A döntését egy évvel később megváltoztatta és 2010-re visszatért. Az Európa-bajnokságon immáron harmadszor lett ezüstérmes, Vancouverben azonban nem sikerült dobogóra állnia, fél ponttal lemaradva a dobogóról negyedik lett. Élete harmadik olimpiáját követően aztán végleg abbahagyta a versenyszerű korcsolyázást. 




6. Evan Lysacek (Egyesült Államok)

Egy olimpiai aranyérmet nem kell megmagyarázni ám sokan úgy tartják, hogy ő az elmúlt időszak leggyengébb ötkarikás aranyérmese. Három junior-világbajnoki érmet követően robbant be az elitbe amikor 2005-ben az első felnőtt vb-jén harmadikként végzett és megnyerte a Négykontinens Bajnokságot. A torinói olimpián elrontotta az első kört a kűrben remekelve feljött negyediknek majd a világbajnokságon ismét harmadik lett. 2007-ben megint ő lett a négykontinens-bajnok ám nem tudott dobogós helyezést elérni majd sérülés miatt ki kellett hagynia 2008 legnagyobb versenyét. Némileg váratlanul aztán 2009-ben Los Angelesben ő lett a világbajnok és hirtelen az olimpiai arany favoritjává lépett elő. Vancouverben egy kiváló programot követően ő kapta a legmagasabb pontszámot, ám a sajtóban folyamatosan arról volt szó, hogy négyfordulatos ugrás nélkül nyerte meg a legrangosabb versenyt. Azt, hogy tud-e négyes-Toe-loopot ugrani később már nem derült ki, mert bár nem vonult vissza a győzelmét követően ám sérülései miatt nagy viadalon már nem láthatta őt a közönség. 

 

 


7. Nathan Chen (Egyesült Államok)

Hanjú jelenlegi legnagyobb ellenfele egyben a pekingi olimpia legnagyobb favoritja a kínai származású amerikai fiatalember. Már 2017-ben nyert a Négykontinens Bajnokságon majd egy évvel később mindenki megismerte a nevét: az olimpián rettenetesen elrontotta a rövid programot majd a kűrben messze a legtöbb pontot kapva egészen az ötödik helyig jött fel (csapatban azért így is hozott egy bronzérmet). Az idény végén Milánóban világbajnok lett, ezt a címet Szaitamában megvédte majd idén Stockholmban triplázni tudott. Az utolsó három Grand Prix-döntőt ő nyerte, a legutóbbi alkalommal a kűrre és az összteljesítményre is világrekordnak számító pontszámot kapott. Még csak 22 éves, de már csak egyetlen dolog hiányzik a karrierjéből: az egyéni olimpiai aranyérem. 


8. Patrick Chan (Kanada)

Az elegáns stílusáról híres kanadai korcsolyázó lényegében az átmenetet képezte az első két helyezett korszaka között, mindezt úgy, hogy ő is olyan karriert tudhat magáénak, amit bárki elfogadna. 2009-ben élete második világbajnokságán egy nagyszerű kűrrel ezüstérmet szerzett és ezt az eredményét egy olimpiai ötödik helyet követően megismételte. 2011 és 2013 között zsinórban háromszor lett világbajnok, Szocsiban azonban nem tudta ledolgozni azt a különbséget ami a rövid program során kialakult és így ő gratulálhatott ellenfelének (csapatban szintén második volt). Némi kihagyás után 2016-ban visszatért vissza és harmadszor is aranyérmes lett a Négy Kontinens Bajnokságon és a legjobb öt közé került a következő két vb-n is. Pjongcsangban csapatban olimpiai bajnok lett, egyénileg kilencedikként zárt. 


9. Brian Joubert (Franciaország)

Jól jellemzi azt, hogy mennyire korszakos egyénisége volt Európa műkorcsolya-sportjának, hogy 2002 és 2011 között valamennyi kontinensviadalon érmet szerzett. A lehengerlő kűrjeiről híres francia először 2004-ben Budapesten ért fel a kontinens csúcsára, amikor legyőzte Pjuscsenkót. Egy évvel később a rövid program után még az élen állt, ám hiába mutatott be szenzációs produkciót, ezúttal ő végzett másodikként. A további két Eb-címét 2007-ben és 2009-ben szerezte, ezeken kívül további két ezüstérmet és négy bronzérmet szerzett. A világbajnokságokon szerzett öt érme közül a legfényesebb a 2007-es vb-cím, legnagyobb évében a Grand Prix-döntőt is ő nyerte. 2014-ig tartó pályafutása egyik legnagyobb hiányossága volt, hogy sokszor nem tudott kellően koncentrálni, ezért több győzelmi lehetőséget is elszalasztott. Az olimpiákon nem volt túl sikeres: 2006-ban éremesélyesként rontott a kűrben és hatodik lett, a másik három alkalommal a legjobb 10-be se jutott be (Vancouverben például csak a 16. helyen zárt esélyesként). Karrierjét a Szocsiban rendezett ötkarikás játékok után zárta le. 


10. Takahasi Daiszuke (Japán)

A XXI. századi japán műkorcsolya egyik klasszisa a többiekhez képest viszonylag később került be a nemzetközi mezőny elitjébe, ám Torinóban már nyolcadik volt.  Egy évvel később hazai közönség előtt Tokióban nagy csatában maradt alul Joubert-el szemben és lett ezüstérmes, a 2005-ös és a 2007-es Universiadét pedig győzelemmel abszolválta. 2008-ban megnyerte a Négykontinens Bajnokságot, azonban súlyos sérülés miatt több mint egy szezont ki kellett hagynia. A visszatérése remekül sikerült és Vancouverben csak Lysacek és Pjuscsenko előzte meg az olimpiai döntőben. A következő nagy verseny a világbajnokság volt, amelyet megnyert, hasonlóan a 2011-es kontinensbajnoksághoz és a 2012/13-as GP-szezon döntőjéhez. Utolsó nagy versenyen szerzett érme a 2012-es vb-ezüst volt, Szocsiban hatodik lett az olimpián. Öt év után tért vissza és a kiemelkedően erős japán bajnokságot a 2018/19-es idényben a második helyen zárta, egy évvel később viszont kiszorult a legjobb 10-ből. Az előző idényben aztán meglepő döntést hozott: egyéni karrierjét befejezte és Muramoto Kana társaként jégtáncban lett második az országos bajnokságon. 


11. Jeffrey Buttle (Kanada) 

Húsz évesen indult először nagyobb versenyen és rögtön aranyérmet szerzett hazájának a Négykontinens Bajnokságon, ezt a sikerét 2004-ben megismételte. 2005-ben bár kétszer is elesett a világbajnokságon a kűrben, de így is megszerezte az ezüstérmet, majd egy évvel később a hatodik pozícióból előlépve lett harmadik a torinói olimpián. Két kontinensbajnoki ezüstérem és két rosszul sikerült világbajnokság után 2008-ban Göteborgban érte el legnagyobb sikerét, amikor a versenyt dominálva világbajnok lett. Egész Kanada azt szerette volna látni, hogy Vancouverben hazai környezetben érmet, de leginkább aranyérmet nyer, ám ő két évvel az olimpia előtt bejelentette visszavonulását. 

 


12. Gyenisz Ten (Kazahsztán)

Kazahsztán nemzeti hőse még tinédzserkorú volt, amikor 11. lett a vancouveri olimpián majd hazai pályán megnyerte az Ázsia Játékokat. A 2013-as világbajnokságon a kűrben a legmagasabb pontszámot kapta és Patrick Chan mögött ezüstérmes lett. Szocsiban történelmet írt miután első kazah műkorcsolyázóként állhatott dobogóra, annak is a legalacsonyabb fokára. Az olimpia utáni évben aranyérmes lett a Négykontinens Bajnokságon és úgy tűnt ő lehet Hanju legnagyobb ellenfele ám folyamatosan sérülések gyötörték. Az olimpiára is sérülten utazott és Pjongcsanban nem is mutathatta be a kűrjét. A gyengébb eredmények ellenére sem merült fel benne a visszatérés hanem ismerősei szerint készült arra, hogy Pekingben korábbi eredményeihez méltó módon versenyez majd. Erre azonban sajnos nem kerül sor: az olimpiai bronzérmes sportolót 2018. július 19-én halálra késelték Almatiban. Huszonöt éves volt. 


MotoGP: Quartararo újra győzött, Marquez hetedik hellyel tért vissza

Fabio Quartararo idei második győzelmét aratta a Portugál Nagydíjon, amelyen visszatért a nyolcszoros világbajnok Marc Marquez. 

 

quarararo_portimao.jpg



A tavalyi Spanyol Nagydíjat követően most tért vissza a pályafutása során összesen nyolc (közte hat királykategóriás) világbajnoki címet szerző Marc Marquez. A Honda élő legendája a körülményekhez képest jól is motorozott az edzéseken, ám még a legvadabb rajongói sem számoltak azzal, hogy kedvencük győzhet. Jorge Martin viszont nem tudott rajthoz állni miután a korábbi Moto3-as bajnok pénteken óriásit esett és már egy műtéten is túlesett. 

A startot követően Fabio Quartararo állt az élre mögé viszont meglepően hamar felzárkózott Alex Rins, ám a suzukis spanyol elesett a hetedik körben. Ekkor már a világbajnokságot vezető Johann Zarco sem volt versenyben miután ő is bukott. Maverick Vinales a motoron maradt, ám érthetetlen módon az utolsó előtti helyig visszaesett és onnan zárkózott fel. A csillaghullást Jack Miller és Valentino Rossi kiesése és Pol Espargaro technikai problémája tette teljessé. Miguel Oliveira elesett ám ő be akarta fejezni a hazai nagydíját ezt végül az utolsó helyen tette meg. 

Az eseményekben gazdag futamot végül Fabio Quartararo nyerte meg és így a Yamaha pilótája átvette a vezetést összetettben. Másodikként a középmezőnyből induló Francesco Bagnaia és a címvédő Joan Mir végeztek. Franco Morbidelli idei legjobb versenyén negyedik lett a meglepetésre jól szereplő Brad Binder és az egyre stabilabb Aleix Espargaro előtt. Marc Marquez abszolút a maximumot hozta ki a futamból, a bajnok testvére Alex Marquez előtt hetedikként jött be. A Moto2-es bajnok Enea Bastianini kilencedikként jött be, míg a legjobb 10-et Takaaki Nakagami tette teljessé. Maverick Vinales tizenegyedik lett egy borzalmas futam után, Luca Marinit, Danilo Petruccit, Lorenzo Savadorit és Iker Lecuonát megelőzve. 

A világbajnokságot Fabio Quartararo vezeti 61 ponttal a 46 pontos Francesco Bagnaia és a 41 pontos Maverick Vinales előtt. 

A Moto2-ben a Katarban duplázó Sam Lowes már az első kanyarban kiesett, a versenyt az újonc Raul Fernandez nyerte Aron Canet és Remy Gardner előtt. A Moto3-ban tovább folytatódik Pedro Acosta csodája: az újonc spanyol pilóta ismét diadalmaskodott és élete első három versenyén a lehetséges 75 pontból 70-et megszerezve vezeti a tabellát. Másodikként Dennis Foggia, harmadikként Andrea Migno ért célba. 

Elkezdődött a Red Bull Rookies Cup idénye is: mindkét futamon a kolumbiai David Alonso diadalmaskodott. Görbe Soma az első versenyen bukott, míg másodszorra az utolsó, 21. helyen fejezte be a futamot. A szezon két hét múlva Jerezben folytatódik a Spanyol Nagydíjjal. 

A MotoGP végeredménye:

1 Fabio QUARTARARO Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 41'46.412
2 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo Team Ducati 4.809
3 Joan MIR Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 4.948
4 Franco MORBIDELLI Petronas Yamaha SRT Yamaha 5.127
5 Brad BINDER Red Bull KTM Factory Racing KTM 6.668
6 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 8.885
7 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 13.208
8 Alex MARQUEZ LCR Honda CASTROL Honda 17.992
9 Enea BASTIANINI Avintia Esponsorama Ducati 22.369
10 Takaaki NAKAGAMI LCR Honda IDEMITSU Honda 23.676
11 Maverick VIÑALES Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 23.761
12 Luca MARINI SKY VR46 Avintia Ducati 29.66
13 Danilo PETRUCCI Tech 3 KTM Factory Racing KTM 29.836
14 Lorenzo SAVADORI Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 38.941
15 Iker LECUONA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 50.642
16 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1 kör

 

Requiem a magyar súlyemelésért?

elenleg óriási kérdés, hogy lesz-e olyan súlyemelő a tokiói olimpián, aki Magyarországot képviseli. Cikkünkben az egykori magyar sikersportág elmúlt húsz évét tekintjük át. 

 

likerecz_gyongyi.jpg



Ha a sporttörténelmet nézzük akkor a súlyemelés egy időben Magyarország egyik sikersportága volt: hazánk két olimpiai bajnok súlyemelővel büszkélkedhet Földi Imre és Baczakó Péter személyében és összesen húsz érmet szerzett a sportágban. Jól jellemzi azt, hogy a súlyemelés mennyire korszakos sportág is volt, hogy 1960 és 2004 között mindössze egyetlen olyan olimpia volt (1992), ahol nem végzett magyar emelő a legjobb három között. Európa-bajnokságon összesen 155 magyar érem született (közte 30 arany), míg világbajnokságokon tizenegyszer játszották el a magyar himnuszt és 91 alkalommal akasztottak érmet magyar emelő nyakába. Mindkét verseny esetében hazánk ott van a legjobb 10-ben a szerzett érmeket tekintve. Ma ott tartunk, hogy arra is kevés az esély, hogy látunk magyar súlyemelőt Tokióban (Párizsban pedig pláne) és a vasárnap befejeződő Európa-bajnokságon néhány szép helyezést leszámítva nem volt minek örülni a sportág hazai rajongóinak és a hazai súlyemelés jövője sötétségbe burkolózott. 

2001-ben volt utoljára világbajnoka és összetett Európa-bajnoka a magyar súlyemelésnek, amikor a női 75 kilósok között Likerecz Gyöngyi fantasztikus versenyzéssel lökésben, szakításban és összetettben (275 kg-os összteljesítmény) is a világ legjobbja lett. A mindössze tizennyolc éves sportolónő ekkor már olimpiai pontszerzőnek (Sydneyben ötödik volt) mondhatta magát és az év végén az év női sportolójának is megválasztották. Ekkor úgy tűnt, hogy övé a jövő ám egy évvel és egy világcsúccsal később megsérült és csak az athéni olimpián térhetett vissza. Ez volt az utolsó igazán nagy éve a magyar súlyemelés történetében: az Eb-n Likerecz mögött Dankó Ilona végzett a második helyen míg Varga Viktória a +75 kilósok versenyét zárta másodikként összetettben, A férfiaknál Feri Attila (77 kg) és Kovács Zoltán (105 kg) harmadik lett. A világbajnokságon a triplázó Likerecz mellett Krutzler Eszter is három érmet szerzett 69 kg-ban miután lökésben és szakításban harmadik, összetettben a második lett, de Varga Viktória is második volt lökésben. 

Egy évvel később négy magyar súlyemelőnő állhatott dobogóra a kontinensviadalon összetettben: Varga Viktória nagyszerű versenyzéssel 75 kg-ban a második legjobb volt akárcsak Raki Henrietta az 58 kilósoknál, míg a dobogó legalsó fokát Ajkay Anikó (53 kg) és Dankó Ilona (75 kg) foglalhatta el. Dankó a varsói világbajnokságon bronzérmes lett szakításban, így ez az esemény sem múlt el magyar dobogós nélkül. A 2003-as Eb-n összetettben nem sikerült magyar emelőnek a legjobb háromban végezni, a vancouveri világbajnokság viszont Krutzler Eszter remeklését hozta: a szombathelyi sportolónő a 69 kilósoknál szakításban bronzérmes volt, lökésben és összetettben pedig az ezüstérmet szerezte meg 262,5 kilós összteljesítménnyel. A mai napig ezek az utolsó magyar világbajnoki érmek. 

 

krutzler_eszter.jpg



Így érkezett el 2004 az athéni olimpia éve. Dankó Ilonáról kiderült, hogy pozitív doppingmintát produkált az előzőévi világbajnokság után (Vancouverben negyedik volt) és így eltiltották. Aki akkor azt hitte, hogy ez lesz az év legnagyobb magyar súlyemelő-doppingbotránya augusztusban beláthatta, hogy tévedett. Athénban ugyanis Kecskés Zoltánt már az olimpia alatt kizárták pozitív mintákkal, 105 kilóban pedig Kovács Zoltán bár lesérült az első gyakorlatánál szintén fennakadt a doppingvizsgálaton.  A legfájdalmasabb azonban Gyurkovics Ferenc esete volt. Az akkor huszonhárom éves sportoló óriási magyar csúccsal lett ezüstérmes a 105 kilósok közt, ám néhány nappal később kiderült, hogy az ő mintája is pozitív lett. Hiába védekezett azzal, hogy manipulálták a mintáját erre nem tudott bizonyítékot találni és így elvették az ezüstérmét. Gyurkovics ugyan visszatért az eltiltása leteltét követően és bár a mai napig aktív, olimpián soha többet nem vehetett részt. Tizenhat évvel korábban Szöulban Szanyi Andor az ezüstérmét, Csengeri Kálmán a negyedik helyét veszítette el doppingolás miatt, akkor azonban még talpra tudott állni a magyar súlyemelés néhány év alatt. Az athéni doppingügyek után viszont megindult a sportág hazai permanens leépülése, ráadásul a súlyemelőket  (illetve a dobóatlétákat Fazekas Róbert és Annus Adrián ügyét követően) többen is elkezdték a doppinggal azonosítani a hazai közbeszédben. A doppingbotrányok ráadásul a többiek nagyon is szép eredményeit beárnyékolták. Krutzler Eszter szerepelt a legjobban a 69 kilogrammban holtversenyben a második legmagasabb súlyt emelte összesítésben és könnyebb testsúlyának köszönhetően ezüstérmes lett. A dopping mellett a magyar szövetségben is akadtak problémák: Likerecz Gyöngyi visszatért ám az édesapja, aki az edzője volt nem lehetett ott mellette a versenyen, mivel nem akkreditálták. A világbajnoknő így is jól versenyzett, ám nagy célját, hogy olimpiai érmes legyen nem tudta megvalósítani a 75 kilósok mezőnyében. Varga Viktória a +75 kilósok mezőnyében szintén a negyedik helyen végzett, míg a férfiaknál Feri Attila 77 kg-ban, Tancsics László (aki ebben az évben Európa-bajnoki bronzérmes volt) pedig 56 kg-ban végzett hetedikként. 

A pontszerzők az olimpiát követően visszavonultak és azóta nincs is a magyar súlyemelő-sportnak igazi világklasszisa. Likerecz Gyöngyi tudta, hogy az athéni lesz az utolsó versenye, Varga Viktória a szívproblémái miatt kihagyott két évet ám visszatérése után már nem tudta hozni korábbi eredményeit, Krutzler Eszter pedig családot alapított és több évet kihagyott. Visszavonulásuk meg is hagyta a nyomát a magyar eredményeken: 2005 és 2010 között egyedül Tancsics László szerzett érmet összetettben Európa-bajnokságon (2006). Pekingbe csak egyetlen magyar súlyemelő kvalifikálhatta magát Baranyai János személyében. A fiatal oroszlányi sportolóra a harmadik gyakorlatnál ráesett a súly és sérülés miatt hosszú kihagyásra kényszerült. Végül 2011-ben született újra magyar érem, amikor is a visszatérő Krutzler Eszter az Európa-bajnokságon 69 kilogrammban mindhárom bronzérmet besöpörte. Ugyanebben az évben az ólomsúlyú Nagy Péter is letette a névjegyét mivel aranyérmes lett az Universiadén. 

 

nagy_peter.png



2012-ben Nagy Péternek az Európa-bajnoki érem is összejött: a törökországi Antalyában szakításban harmadik lett a +105 kilósok között és összetett eredményének köszönhetően kvalifikált az olimpiára is ahol tizenegyedik lett. Nagy Nikoletta viszont hiába szerzett három bronzérmet is a hölgyek 63 kilós versenyében nem tudott bekerülni az olimpián szereplő tíz versenyző közé, akárcsak a véglegesen visszavonuló Krutzler aki kiesett az Eb-n. A 2013-as Eb-n Magát Krisztina a női +75 kilós mezőnyben szerzett három bronzérmet miután a győztesről kiderült, hogy doppingolt. Egy évvel később ő is pozitív mintát adott le, ami után az Eb-érmeit megtarthatta ám eltiltották. A dopping miatt amúgy is rengeteg alkalommal változott a dobogó és ezt a 2015-ös Európa-bajnokság is alátámasztja: Nagy Péter (aki 2013-ban világbajnoki hatodik helyezést ért el összetettben, szakításban negyedik lett) eredetileg hatodikként végzett összetettben ám két utólagos kizárás miatt a negyedik pozícióba lépett elő, ráadásul lökésben és szakításban egyaránt bronzérmesként könyveli el a nemzetközi szövetség honlapja. Nagy ott volt Rióban is az olimpián ahol ezúttal sikerült bekerülnie a legjobb 10-be a legnagyobbak között.

 

magat_krisztina.jpg


Egy évvel az ötkarikás játékok után járt le Magát Krisztina eltiltása aki visszatérésként (immáron +90 kilóban) a spliti Európa-bajnokságon lökésben, szakításban és összetettben is bronzérmes lett. Év végén ő és Nagy Péter egyaránt a legjobb 10-ben végeztek a világbajnokságon. 2018-ban aztán újabb remek Eb-szereplés következett mindkettejüktől: Magát szakításban Európa-bajnokságot nyert megszakítva egy tizenhét éves sorozatot, lökésben és összetettben pedig egyaránt ezüstérmes lett. Nagy szakításban végzett harmadikként, a lökésben elért negyedik helyének köszönhetően pedig az összetett versenyben is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Jelenleg ezek az utolsó magyar érmek kontinensviadalról. A vb-n Nagy szerepelt jobban, aki ismét tizedik helyezést ért el, Magát tizenkettedik lett miután visszafogyott a 87 kilós kategóriába. Úgy tűnt van két olyan súlyemelő akik képesek arra, hogy Európában a dobogóért küzdjenek, a világversenyeken pedig a legjobb 10-be kerüljenek amikor aztán jött az újabb döbbenet: a 2019-es thaiföldi világbajnokság előtt Magát  Krisztináról újfent kiderült, hogy doppingolt és az Európa-bajnokot tavaly nyolcéves eltiltással sújtották. A bajokat tovább tetézte, hogy a magyar sportdiplomácia lényegében megsemmisült súlyemelésben: Aján Tamás, aki évtizedekig volt a nemzetközi szövetség főtitkára, majd elnöke korrupciós botrányba keveredett amelynek végén le kellett mondania. 

2021-re odajutottunk, hogy az immáron harmincötödik évében járó Nagy Péter lett az egyetlen európai szinten is jegyzett súlyemelő és egyedül neki mutatkozott reális esélye arra, hogy az olimpiára kijusson. A kétszeres olimpikon úgy számolt, hogy 410 kiló elég lesz ahhoz, hogy kijusson Tokióba. A magyar óriás végül azonban 404 kilót teljesített összesen és így egyelőre meglehetősen kérdéses a további szereplése. Mitykó Veronika szintén jól szerepelt ő női 71 kilóban összesítésben kilencedikként zárt, míg a szakításban magyar rekordot felállítva negyedik lett. A többi hét versenyző azonban vagy a mezőny végén zárt, vagy kiesett. Ha Nagy kvótája nem lesz meg akkor 1956 után rendeznek ismét olimpiát magyar súlyemelő nélkül. 2024-ben aztán már még nehezebb lesz kijutni mivel akkor már nem hét-hét hanem öt-öt súlycsoportban rendezik meg az olimpiai küzdelmeket. Nagy akkorra már 38 éves lesz és jelen állás szerint a mai generációból Mitykó (aki akkor lesz 24 esztendős) lesz az egyetlen, aki ott lehet egyáltalán Európában a legjobb 10-ben. 

 

mityko_veronika.jpg



Feltéve ha akkor még lesz súlyemelés ugyanis ez a tradicionális sportág nemcsak Magyarországon rúgja az utolsókat, hanem sajnos világszerte. Némi túlzással hetente derül ki, hogy valakinek az újratesztelt doppingmintája tiltott anyagokat tartalmazott és módosítanak négy-öt-tíz évvel ezelőtti versenyek végeredményén. Az Aján Tamás nevével összefüggésbe hozott korrupciós botrány csak tovább rontott ennek a tradicionális sportágnak a hírnevén. Ahogyan azt több cikk is megfogalmazta: vagy a megtisztulás vagy a süllyesztő vár a súlyemelésre és sajnálatos módon jelenleg az utóbbit tartják realistábbnak. Ráadásul az olimpián is egyre inkább háttérbe szorulnak a klasszikus sportágak (elég csak a vívószámok csökkenéséről, az öttusa drasztikus átalakításairól, illetve a birkózás olimpiai eltörlésének lehetőségéről beszélni) és így nem elképzelhetetlen, hogy Tokióban vagy Párizsban látunk egyáltalán súlyemelő-versenyt az olimpián. Ne így legyen. 




A magyar WrestleMania avagy minden idők legjobb hazai pankrátorgálája

A Hungarian Championship Wrestling immáron évtizedes történetében számos emlékezetes gálát rendeztek, egy azonban ezek közül is kiemelkedik. 

novenyi_pankrator.jpg



A 2010-ben alapított HCW egy valódi magyar sikertörténet: néhány birkózószőnyegen gyakorlatozó fiatalember megálmodott egy sportszervezetet, amely az évek múlásával egyre nagyobb népszerűségre tett szert és amelyet immáron tízezrek követnek Magyarországon. A pankráció rétegsport, ám ezt a réteget egyre inkább sikerült kiszélesítenie az egyesületnek. Ma már ott tartunk, hogy egyre kevesebb ember tekint furcsán arra, hogy Magyarországon is működik egy olyan szervezet, amely a profi birkózókat összefogja és a sportág rajongóinak hétről-hétre tud minőségi szórakozást nyújtani. A HCW 2010 óta íródó története tele van jobbnál-jobb gálákkal: elég csak a 2015-ös Véres Novemberre gondolni, amikor is minden idők legbrutálisabb mérkőzését rendezték magyarországi ringben illetve pont került egy hosszú történet végére, de felhozhatjuk akár a 2019-es Áttörést is, amikor talán minden idők leglátványosabb magyarországi meccse zajlott le több ezer ember szeme láttára. Az abszolút csúcspontot azonban a 2018-as Dicsőség Napja jelentette, amikor is a HCW egyetlen este alatt végleg katapultált Európa legnívósabb szervezetei közé. 

2018. május 26-án a sportrajongók többsége arra figyelt, hogy a Real Madrid vagy a Liverpool hódítja-e el a Bajnokok Ligája trófeáját. Mielőtt azonban a madridiak történelmet írva zsinórban harmadszor is megnyerték volna a legrangosabb európai trófeát, azok a magyar sportbarátok akik egyszerre szeretik a labdarúgást és a pankrációt a Soroksári Sportcsarnokba válthattak jegyet az év legnagyobb show-jára. A szervezők olyan meccseket hoztak tető alá ezen a napon, amelyek után azt a gálát nyugodtan lehet magyar WrestleMania-ként emlegetni. Két olyan mérkőzés is akadt a programban, amely miatt az átlagosnál jóval nagyobb médiafigyelem irányult a HCW-re és az adott eseményre és nem is kellett csalódnia azoknak, akik látták ezeket az összecsapásokat. 

A gálát Mans Svedberg és Yorghos Kolonis összecsapása vezette fel, amelyet a Spártai Légió egykori tagja, vagyis Kolonis magabiztosan nyert meg. Jól jellemzi a program erősségét, hogy a Revolution-övért folytatott triple threat mérkőzést az Underground keretében rendezték meg. Az övért Ozzy Spener, Grizzly Davidson és RP Tyson küzdöttek. Előbbi két birkózó éveken keresztül alkotta a HCW egyik legjobb csapatát, az Őserőt, ám kettősük széthullott, miután Ozzynak fejébe szállt a dicsőség a cím megszerzését követően. A két egykori csapattárs ezután egymás ellen fordult és a helyzet odáig eszkalálódott, hogy egymással kellett megküzdeniük. A mérkőzés végül Ozzy és Grizzly harcát hozta és bár utóbbinak megvoltak a momentumai (ahogyan RP Tysonnak is) végül címvédés született. 


A gála hivatalos nyitómérkőzését (az Underground az úgynevezett pre-show-nak felel meg) eredetileg Ayden Cortez és Boldo Brown vívta volna, ám utóbbi bejelentette, hogy megsérült, ezért Tihanyi Péter lett az egyik mérkőző fél. Tihanyi az Underground talán legnagyobb felfedezettjeként lépett kötelek közé és a ma a HCW egyik legnépszerűbb birkózójának számító fiatalember számára ez volt a debütálás a nagyközönség előtt. A "premier" olyannyira jól sikerült, hogy a meccset is megnyerte miután Cortezen a segítője Ted Wellington sem tudott segíteni. Következett egy látványos csapatmérkőzés, amelyen a MAD (Maverick és Chris Dice) feszült neki a Kanadából érkező Vörös Twinsnek, a meccset végül az "őrültek" húzták be. Egy női mérkőzést is rendeztek amelyen a magyar pankráció nagyasszonya Audrey Bride mérte össze tudását Killer Kellyvel. A portugál hölgy néhol szabálytalanul küzdött, ám a küzdelem magyar győzelmet hozott. 

Ilyen nem hétköznapi felvezetés után aztán jöhetett az első meccs, ami miatt történelminek nevezhetjük a gálát. A HCW első nyolc évében a sportág olyan kiemelkedő klasszisai mérkőztek Magyarországon mint Aleister Black vagy a Sami Zayn néven is ismert El Generico. Ők mindketten bemutatkozhattak a WWE-ben, ám arra, hogy a világ vezető pankrátorszervezetének aktív tagjai vívjanak mérkőzést a HCW-gálák keretein belül, eddig még nem volt példa. Ezt a sorozatot szakította meg az WWE brit bajnoka Pete Dunne és Tyler Bate, amikor British Strong Style néven Budapestre érkeztek. A britek a csapatbajnoki címért küzdöttek meg az Arrows of Hungary ellen, vagyis garantált volt a kimagasló szórakoztatás. A közel húszperces fékevesztett csatában mindkét páros tudása legjavát nyújtotta és a "magyarok nyilai" végül itthon tartották a bajnoki övetket. 

2018 volt az év, amikor a HCW-dojo első korosztálya elég idős lett ahhoz, hogy debütáljon a gálákon. Ennek a csoportnak a tagja volt Tihanyi Péter, Boldo Brown és az elsőként a közönség elé lépő Justin Wylde is, aki a nevét azóta már BT-re változtatta. Wylde rögtön az Áttörésen nevet szerzett magának, amikor megtámadta Renegade-et, a szervezet igazgatóját, akihez egyben nyílt kihívást is intézett. A Mad Guy a Vendettán alaposan ellátta az ifjú tehetség baját, aki azonban visszavágót követelt. A reváns ideje a Dicsőség Napján jött el, ahol olyan mérkőzést vívtak ahol nem volt diszkvalifikáció, vagyis lényegében szabályok nélküli küzdelemben csaptak össze. Az összecsapás során aztán előkerültek asztalok, székek sőt még néhány darab rajszeg is, amibe egyaránt belehajították a küzdőfelek a másikat. Amikor Renegade bemutatta híres mozdulatát a Helldoradót és Wylde a szegekben landolt úgy tűnt ez a mérkőzés is az ő győzelmével zárult. Ekkor viszont felbukkant Boldo Brown is, aki Wylde legjobb barátja volt, ám nem korábban nem támogatta őt a tervei drasztikus megvalósításában. Ezúttal viszont más volt a helyzet: Boldo hátba támadta az igazgatót akit tálcán nyújtott át Justinnak, aki élt is a lehetőséggel. Ezzel a húzással született meg az Új Generáció, amely több mint egy éven keresztül játszott meghatározó szerepet a HCW-ben. 

Természetesen a HCW bajnoki öve is terítékre került ezen az emlékezetes estén. Szabó Tamás vagyis Nitro majdnem egy évig birtokolta az övet sérüléséből visszatérve, a Vendettán azonban Kris Jokic megfosztotta őt címétől a történelem első magyarországi iron man-mérkőzésén (30 percet birkóztak). A korábbi bajnokot természetesen megillette a visszavágó lehetősége, ám nemcsak ketten néztek szembe az övért. A fatal four way-meccsen ugyanis a szlovák tehetség Marcus Mytra illetve a Nagyúr, Zafar Ameen is ringbe lépett. Bár Zafar és Jokic csapattársak voltak a New Hungaryben, ám az esélyek nem voltak egyértelműek: Zafarról ugyanis köztudott volt, hogy előszeretettel árulta el szövetségeseit ha a helyzete megkívánta. Ezúttal is fennállt ennek a lehetősége egy pillanatra, ám most nem tette meg ezt a szívességet magának. Mytra egy spearrel földreküldte Nitrót ám Zafar kidobta a ringből az egykori spártait. Nitro a földön feküdt a mozdulat hatására és így Jokicnak csak annyi dolga volt, hogy kihasználja a lehetőséget és címet védjen.  Az itt már sejtetett árulás végül 2019. telén történt meg az Áttörésen. 

Egy átlagos HCW-gálán valamilyen címmérkőzés jelenti az est főmeccsét (kivéve amikor Rumble-meccs van), ez azonban koránt sem volt átlagos esemény. Az utolsó meccset ugyanis minden idők talán legnagyobb médiafigyelmet kapó összecsapása volt Makai Renátó és Növényi Norbert között. A brutális erejű ex-cselgáncsozó és a magyar sporttörténelem nagy legendája (1980-ban birkózásban olimpiai bajnok volt, de szerzett világbajnoki címet kick-bokszban, graplingben és MMA-ban is) közti mérkőzést már hónapokkal korábban elkezdték felvezetni és így óriási csatára volt kilátás. Idősebb Növényi Norbert Európa-szerte híres pankrátor volt és fia azzal szeretett volna tisztelegni a magyar Hírességek Csarnokába is bekerülő édesapja emléke előtt, hogy ő is ringbe lép. Növényi hatvanegy évesen vállalta el a mérkőzést, amelyen a korábbi birkózódresszében küzdött. A mérkőzés már a létrejöttével is sporttörténelmi volt, ugyanis korábban csak Kurt Angle volt az, aki pankrátorként is megmérette magát azok után, hogy olimpiai aranyérmet nyert birkózóként. Makai ekkor épp a HCW egyik rosszfiúja volt, akinek a filozófiája az volt, hogy "bemegy a ringbe és bántani fogja az embereket" és mindezt erejéből kifolyólag sokszor meg is tette. A meccs aztán kiegyenlített küzdelmet hozott, amelynek végén Növényi feladásra kényszeríteni az "ezüsthátú gorillát" és így méltóképpen zárta le példátlan pályafutását. 

Lassan három éve annak, hogy a HCW többszörösen történelmet írt a Dicsőség napja gálával, amely sok rajongó szemében a mai napig etalonnak számít. A szervezet azóta is hétről-hétre mutatja be a magyar pankráció elitjének mérkőzéseit és ha a helyzet is engedi a magyar és a külföldi profi birkózók krémje gálákon is összecsap a lelkes rajongók előtt. Jelenleg még ez a 2018. májusi nap a csúcs a sportág magyarországi történetében, ám ismerve a HCW történetét nem elképzelhetetlen, hogy még ezt is sikerül valaha túlszárnyalni. 

A felvételek a Hungarian Championship Wrestling hivatalos Youtube-csatornájáról származnak. Kép forrása: dante media, pankracio.com 

Pankrációval kapcsolatos podcastünk itt érhető el: https://www.youtube.com/channel/UCW4Iv_gPntr0jodraJbPRIA

Facebook-oldalunk: https://www.facebook.com/Olimpic-Slam-Podcast-104740488375249



 

MotoGP: történelmi győzelem a Moto3-ban, Quartararo idén először nyert

Fabio Quartararo győzelmével zárult a Dohai Nagydíj. A Moto3-ban az újonc Pedro Acosta a bokszutcából indulva tudott diadalmaskodni, míg a Moto2-ben Sam Lowes őrzi hibátlan mérlegét. 

 

acosta_1.jpg



Moto3

A tegnapi napon összesen hét pilótát sújtottak szabálytalanság miatt azzal, hogy a bokszutcából voltak kénytelenek rajtolni. Köztük volt az újonc Pedro Acosta, aki a szezonnyitót a második helyen zárta. A 2004. májusában született pilóta a futam felére ért fel a mezőnyhöz, aztán nem túlzás azt mondani, hogy csodát tett. A fiatal motoros aztán a hajrában már az élmezőny végén haladt, majd kihasználta a többiek bakijait: előbb Jeremy Alcoba ütötte ki John McPhee-t majd az előző heti nyertes Jaume Masia hagyta el a pályát és lett végül csak kilencedik. Acosta végül az utolsó körben az élre állt és végül nagy csatában élete első győzelmét aratta. Ez történelmi tett volt, ugyanis korábban még senki nem nyert a bokszból indulva versenyt. A bajnokságot vezető Acosta mögött Darryn Binder, illetve a dobogóra hosszú idő után visszatérő Niccolo Antonelli végzett. 

1 Pedro ACOSTA Red Bull KTM Ajo 38'22.430
2 Darryn BINDER Petronas Sprinta Racing +0.039
3 Niccolò ANTONELLI Avintia Esponsorama Moto3 +0.482
4 Andrea MIGNO Rivacold Snipers Team +0.514
5 Kaito TOBA CIP Green Power +0.651
6 Izan GUEVARA GASGAS Gaviota Aspar Team +0.708


Moto2

Sam Lowes az előző héten a pole pozícióból indulva győzött és a korábbi Supersport-világbajnok ezúttal is megszerezte az első rajtrácsot. A brit pilóta a rajtot azonban elrontotta és Marco Bezzechi néhány percig az élre állt. Lowes ezután visszavette a vezetést, olasz riválisát viszont Remy Gardner és Raul Fernandez is leelőzte. Gardner a futam végén felért Lowes mögé, ám közel azonos tempót motoroztak és így nem került sor előzésre. Lowes végül másodszor is nyert idén Katarban és maximális pontszámmal vezeti a bajnokságot. A két Ajo Motorsport-versenyző második-harmadik helyen jött be a célba Gardner-Fernandez sorrendben. 

1 Sam LOWES Elf Marc VDS Racing Team Kalex 39'52.702
2 Remy GARDNER Red Bull KTM Ajo Kalex 0.190
3 Raul FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo Kalex 3.371
4 Marco BEZZECCHI SKY Racing Team VR46 Kalex 6.789
5 Ai OGURA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 16.640
6 Augusto FERNANDEZ Elf Marc VDS Racing Team Kalex



MotoGP

 

quartararo_katar.jpg



Óriási meglepetéseket hozott az idény második királykategóriás versenyének időmérője: a pole-t Jorge Martin szerezte Johann Zarco előtt, míg Valentino Rossi csak a 21. rajtkockába kvalifikálta magát. A két Pramac Ducati kilőtt a startnál, mögéjük viszont kisebb szenzációt keltve Aleix Espargaro jött fel az Aprilliával, míg a negyedik pozícióban a szintén remekül startoló Miguel Oliveira állt.  A két Suzuki az első körben már ötödik-hatodik volt, Alex Rins pedig a következő percekben több előzést is bemutatott, Zarcót azonabn nem tudta sokáig maga mögött tartani. A két gyári Ducati és két gyári Yamaha megbújt a mezőnyben a futam elején, ám az első kilenc között alig két másodperc volt a különbség. 

Féltávnál Martin vezetett Zarco és Rins mögött, a negyedik-ötödök helyre viszont feljött Francesco Bagnaia és Jack Miller.  Utóbbi Joan Mirrel vívott és a regnáló világbajnok egy kemény manőverrel az ausztrál elé került, aki az egyenesben válaszként direkt nekiment vetélytársának. Mindketten hátracsúsztak, ám meglepő módon Millert nem büntették a futam során az ütközésért. A Ducati pilótája ezért feltehetőleg később valami büntetést kaphat majd, most "csak" azzal kellett szembesülnie, hogy elvesztette esélyét a győzelemre. 

Mikor a hajrá elkezdődött, három Ducati állt az élen ám Bagnaia mellett elment Fabio Quartararo. A Yamaha francia tehetsége ezzel nem elégedett meg és előbb Zarcót majd négy körrel a vége előtt a végig élen motorozó Martint is maga mögé utasította. A 21 éves pilóta végül magabiztosan aratta első győzelmét gyári színekben, összességében pedig negyedik alkalommal diadalmaskodott a legnagyobbak között. 
A második helyért Johann Zarco és Jorge Martin óriási csatát vívott, végül előbbi jött ki győztesen a csatából és így 1954 után állt ismét két francia motoros egyszerre dobogóra. Alex Rins lett a negyedik megelőzve Maverick Vinalest, Francesco Bagnaiát és Joan Mirt. Brad Binder egy nyolcadik pozíciót hozott a KTM-nek Jack Miller és Aleix Espargaro előtt. Enea Bastianini megint pontot szerzett Franco Morbidelli és a két gyári Honda (Pol Espargaro és Stefan Bradl) előtt. A pontszerzők sorát Miguel Oliveira zárta. Valentino Rossi élete egyik legrosszabb hétvégéjét a 16. helyen zárta,két pozícióval a féltestvére Luca Marini előtt. 

1. Fabio QUARTARARO FRA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 42'23.997
2. Johann ZARCO FRA Pramac Racing Ducati +1.457
3. Jorge MARTIN SPA Pramac Racing Ducati +1.500
4. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +2.088
5. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +2.110
6. Francesco BAGNAIA ITA Ducati Lenovo Team Ducati +2.642
7. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +4.868
8. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM +4.979
9. Jack MILLER AUS Ducati Lenovo Team Ducati +5.365
10. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +5.382
11. Enea BASTIANINI ITA Avintia Esponsorama Ducati +5.550
12. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha +5.787
13. Pol ESPARGARO SPA Repsol Honda Team Honda +6.063
14. Stefan BRADL GER Repsol Honda Team Honda +6.453
15. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Factory Racing KTM +8.928
16. Valentino ROSSI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha +14.246
17. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda +16.241
18. Luca MARINI ITA SKY VR46 Avintia Ducati +16.472
19. Danilo PETRUCCI ITA Tech 3 KTM Factory Racing KTM +16.779
20. Lorenzo SAVADORI ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +38.775



Labdarúgás: a német válogatott legnagyobb leégései

Németország 2-1-re kikapott hazai pályán Észak-Macedóniától az Európa-bajnoki selejtezők legutóbbi játéknapján. Cikkünkben összegyűjtöttük a Nationalelf legszégyenteljesebb vereségeit. 

1908-ban vívta első hivatalos mérkőzését a német labdarúgó-válogatott. A németek három évtized alatt eljutottak a világ legszűkebb elitjébe és a '34-es világbajnokságon már bronzérmet szereztek. Ezt követően azonban az ország a történelem viharának áldozata lett és 1945-ben két részre szakadt.  1990. október 3-án deklarálták az NSZK és az NDK újraegyesítését és ennek köszönhetően hét nappal már az egyesített német válogatott lépett pályára Svédországgal szemben. Cikkünk az azóta eltelt 31 év arcpirító eredményeit veszi sorba. 

Dánia-Németország 2-0 (1992 - Európa-bajnoki-döntő)

Egy Európa-bajnoki döntő elveszítését, általában nem lehet szégyenként felfogni, ám a kilencedik kontinensviadallal kapcsolatban más volt a helyzet. 1990-ben az NSZK úgy nyerte meg a világbajnokságot, hogy Hollandiát és Angliát is felülmúlta az egyenes kieséses szakaszban, majd a döntőben visszavágott Argentínának a két évvel korábbi vereségért. A németek nem játszottak különösen jól az Eb során, de a FÁK elleni siker,  skótok elleni döntetlen és a hollandok elleni elvesztett csoportmeccs után a házigazda Svédországot legyőzték az elődöntőben (Karl-Heinz Riedle duplázott a meccsen). A döntőben az a dán válogatott várt a sérült Rudi Völlert nélkülöző gárdára, amelyet szó szerint a strandról szedtek össze. A skandináv csapat eredetileg ki sem jutott az Eb-re, hanem csak azért került be a legjobb 8 közé, mert Jugoszláviát kizárták az országban tomboló háború miatt. A dánok aztán továbbjutottak az angolok és a franciák előtt, majd a címvédő hollandokat tizenegyesekkel intézték el. A döntőnek így is Németország volt az egyértelmű favoritja, pláne, hogy a dánok legnagyobb sztárja Michael Laudrup el sem utazott Svédországba, mondván nem akar leégni egész Európa előtt. Esélyek ide vagy oda a dánok nem foglalkoztak a papírformával és John Jensen bombagóljával megszerezték a vezetést a 18. percben. A németek nem tudtak változtatni a játékukon és sokat szabálytalankodtak. A 78. percben aztán Kim Vilfort eldöntötte az Eb-trófea sorsát és így megszületett a futballtörténelem egyik legnagyobb meglepetése. E sorok írója úgy gondolja, hogy ez a legkisebb szégyen a német futballtörténelemben, ám ettől még megkerülhetetlen ez a 90 perc ha a válogatott legsötétebb pillanatait vesszük górcső alá. 

 



Bulgária-Németország 2-1 (1994 - világbajnoki negyeddöntő) 

A világbajnokságra a német csapat címvédőként és világranglista-vezetőként érkezett. A Nationalelf ugyan elveszítette a vb-re való első felkészülési meccsét Írországgal szemben, ám a szakértők egyetértettek abban, hogy melyik válogatott is a vb legnagyobb favoritja. Jürgen Klinsmann és társai a csoportkörben hozták a kötelezőt Bolíviával és Dél-Koreával szemben, a spanyolokkal döntetlenre végeztek, míg a nyolcaddöntőben Belgiumot verték 3-2-re. A teljesítmény kissé döcögős volt, ráadásul a csapat körül is kirobbant egy botrány: Stefan Effenberg, aki a középpálya motorjának számított bemutatott a közönségnek az egyik csoportmeccs során, ezért a Fiorentina fenegyerekét hazaküldték. Bulgária ugyan legyőzte Argentínát és tizenegyesek után Mexikót is, ám esélytelennek számított a topfavorittal szemben. New Jerseyben Lothar Matthäus büntetőjével a német csapat előnybe került a második félidő elején, ám Boriszlav Mihajlov eszén nem tudtak többször túljárni. A 76. percben aztán minden idők legjobb bolgár labdarúgója Hriszto Sztoicskov kiegyenlített majd három perccel később Jordan Lecskov fejese is utat talált Bodo Illgner kapujába. A németek a hátralévő időben nem tudtak kiegyenlíteni és így meglepő vereséget szenvedtek. Ezután a  mérkőzés után tette Sztoricskov a legendás nyilatkozatát amely szerint Isten bolgár volt ezen a világbajnokságon. Egy évvel később a két csapat Eb-selejtezőket vívott egymással, a bolgárok akkor idegenben is győzni tudtak. 

 



Németország-Horvátország 0-3 (1998 - világbajnoki negyeddöntő) 

A Nationalelf 1996-ban megnyerte az Európa-bajnokságot és két évvel később szintén a legnagyobb favoritként t utazott az aktuális világbajnokságra. Berti Vogts együttese a csoportban legyőzte az Egyesült Államokat és Iránt is, viszont a Jugoszlávia elleni 2-2 során már látszott, hogy a védelemmel nincs minden rendben. Az aranylabdás Matthias Sammer sérülés miatt kimaradt a világbajnoki keretből, a helyére visszahívott Matthäus pedig már finoman szólva sem hozta korábbi teljesítményét, ráadásul Andreas Köpke is több bakit vétett a meccsek során. A mexikóiak elleni nyolcaddöntős győzelem után Horvátország várt a legnagyobb esélyesre és bár szomszédaink közönségszórakoztató futballal rukkoltak ki, sok esélyt nem adtak nekik a germánokkal szemben. A meccs 40. percben Matthäus hibázott, Christian Wörns pedig kétségbeesetten szabálytalankodott. A német hátvédet kiállították és ez így megpecsételte a Nationalelf sorsát. Robert Jarni lövését a félidő végén Köpke nem érte el és így a horvátok vezetéshez jutottak. A német csapatnak nem volt sok esélye az egyenlítésre és a hajrában Goran Vlaovic és Davor Suker tovább növelte a horvátok előnyét, megalázóvá téve a különbséget. A tornát követően Berti Vogts nyolc évet követően távozott a kapitányi posztról. 

 



Brazília-Németország 4-0 és Németország-Egyesült Államok 0-2 (1999 Konföderációs kupa csoportmérkőzések)

Vogts lemondását követően Erich Ribbeck lett a szövetségi kapitány. Németországot 1936 óta kilenc szakember irányította, közülük összesen kettő olyan volt, aki két évet húzott ki a kispadon. Amíg azonban Jürgen Klinsmann egy sikeres világbajnoki szereplés után nem vállalta tovább a kapitányi feladatot, addig Ribbeck megbukott. A Konföderációs kupát sokan nem vették komolyan ám erőfelmérőnek jók voltak ezek a tornák a nagy tornákat megelőzően. A németeket a brazilokkal, Új-Zélanddal és az amerikaiakkal sorsolták össze a csoportkörben. A brazilok egy héttel a torna kezdete előtt megnyerték a Copa Americát, így Cafu, Rivaldo, Ronaldo és Taffarel nélkül, lényegében egy B-csapattal utaztak el a mexikói eseményre. És ez a B-válogatott az első csoportmeccsen alaposan kitömte a szintén némileg tartalékos német csapatot (azért a keretben ott volt Mehmet Scholl, Michael Ballack, Lars Ricken és Matthäus is) A brazilok a második félidőben Zé Roberto, az akkor még csak 18 éves Ronaldinho és a duplázó Alex góljaival 4-0-ra győzték le az uralkodó Európa-bajnokot. Új-Zélandot ugyan 2-0-ra sikerült legyőznie Scholléknak, de az amerikai vereség miatt már a csoportkör után utaztattak haza Mexikóból. 

 



A teljes 2000-es Európa-bajnoki szereplés (Németország-Románia 1-1, Anglia-Németország 1-0, Németország-Portugália 0-3)

Ribbeck  nem bukott bele a Konföderációs kupa kudarcába, a németek pedig címvédőként ott lehettek a holland-belga Európa-bajnokságon. Ezúttal nem ők voltak a topfavoritok, de mindenki arra számított, hogy azért az angolok, a portugálok és a románok mellől továbbjutnak majd. Nem így történt, sőt a szakértők szerint minden idők legrosszabb német válogatottját lehetett látni ezen a három mérkőzésen. A románok alig öt perc alatt bevették Oiver Kahn kapuját Moldovan révén, de Mehmet Scholl szépségdíjas góljával ezúttal legalább az egyenlítés sikerült, ellentétben a győzelem kivívásával. Az angol-német örökrangadón a háromoroszlánosok Alan Shearer fejesével múlták felül a címvédőt, amely így csak a csodában bízhatott a portugálok elleni utolsó meccs előtt. A csodához azonban adva volt az, hogy a "luzitánok" egy B-csapattal léptek tovább, mivel biztos volt a továbblépésük, ráadásul közben a románok drámai körülmények között megverték az angolokat. A portugál B-csapat aztán nem kegyelmezett meg az ezer sebből vérző ellenfelének és nem, hogy nem adta le a három pontot ellenfelének, hanem 3-0-ra győzött Sérgio Conceição mesterhármasával. A portugálok szövetségi kapitánya Humberto Coelho még azt a gesztust is megengedhette magának, hogy az utolsó percben kapust cseréljen és így mind a 23 játékosát bevesse a csoportkörben. Ez volt Lothar Matthäus 150., egyben utolsó válogatott mérkőzése, így minden idők egyik legjobb labdarúgója dicstelenül távozott a világfutball színpadáról. 

 



Németország-Anglia 1-5  (2001 világbajnoki selejtező) 

Egy német-angol rangadóra mindig különös figyelmet fordít a futballvilág, pláne ha az említett összecsapásnak tétje is van. A két riválist összesorsolták a selejtezősorozatra és 2000. őszén a németek 1-0-ra győzni is tudtak a régi Wembley utolsó mérkőzésén. Az immáron Rudi Völler irányította válogatott biztosan haladt a csoportgyőzelem felé, amikor 2001. szeptember 1-én fogadta az angolokat. Carsten Jancker alig hat perc alatt vezetést is szerzett Münchenben, ám ami ezután jött az felért az Olimpiai Stadion közönségének pár arculcsapással. Michael Owen szinte azonnal egyenlített, majd a szünet előtt Steven Gerrard bombázott Oliver Kahn hálójába. A fordulást követően Owen ismét eredményes volt, majd a 66. percben már mesterhármasnál tartott. Az angolok nem álltak le és a kegyelemdöfést Emil Heskey adta meg. Mivel három liverpooli játékos szerzett gólt, így másnak az angol újságok "Németország-Liverpool 1-5" címlapokkal jelentek meg. A német csapatnak így is a saját kezében volt a sorsa ám az utolsó körben otthon nem tudta legyőzni Finnországot és így nem jutott ki egyenes ágon a vb-re. A pótselejtezőt aztán sikerrel abszolválták Ukrajnával szemben és végül a világbajnokságon óriási meglepetésre ezüstérmet szereztek. 


Németország-Lettország 0-0 és Németország-Csehország 1-2 (2004 - Európa-bajnoki csoportmérkőzések) 

Már az Európa-bajnokságot megelőzően is látszott, hogy nagy a gond a német csapattal és, hogy az a világbajnoki ezüstérem Oliver Kahn és Michael Ballack remek teljesítménye mellett a szerencsés sorsolásnak is köszönhető volt. A kijutás csoportelsőként meglett olyan csoportellenfelekkel szemben (Skócia, Litvánia, Feröer-szigetek, Izland), akiket illett legyőzni. A barátságos meccseken viszont nem már nem csillogott ilyen jól a "fussball": a németek simán kikaptak Hollandiától (1-3), Spanyolországtól (1-3) és Franciaországtól (3-1) is a két nagy torna között, majd 2004. áprilisában a románoktól kaptak egy ötöst Bukarestben, na nem a teljesítményükre (1-5). A sikertelen felkészülés épp Magyarország ellen tetőzött be, amikor Torghelle Sándor duplájával Kaiserslauternben a magyarok ellen is kapituláltak, Lukas Podolski és Bastian Schweinsteiger első válogatott meccsén. (Ha nem csak tétmeccsek lennének a listán, ez a két találkozó több szerepet is kapna az összeállításban.) A leégés aztán az Európa-bajnokságon lett teljes: a Hollandia elleni 1-1-es döntetlent nem kellett magyarázni, a Lettország elleni góltalanság miatt azonban már leszedték a keresztvizet a csapatról odahaza. Az Eb leggyengébbnek tartott csapata ellen olyan játékosok maradtak gólképtelenek, mint Fredi Bobic, Kevin Kuranyi, Bernd Schneider, Michael Ballack vagy Miroslav Klose. A képlet hasonló volt, mint négy évvel korábban: le kellett győzni a tartalékos ellenfelet az utolsó fordulóban és akkor a továbbjutásban még lehetett reménykedni. A gyönyörű futballt játszó Csehország tartalékos összeállításban állt ki a csoportkör utolsó percére és Balalck meg is szerezte a vezetést jelentő gólt. A németek nem sokáig álltak jobban, mivel a később Ferencvárosban is megforduló Marek Heinz egy káprázatos szabadrúgással kiegyenlített. Mindkét csapatnak volt sansza megnyerni a meccset, a hajrában azonban Milan Baros (aki a torna gólkirálya lett) eldöntötte a meccset és így a németek megint elsők között mehettek haza. A torna után Rudi Völler munkáját megköszönték és elkezdődött egy paradigmaváltás a német futballban. 


2004-ben Jürgen Klinsmann lett a német válogatott szövetségi kapitánya, aki bármiféle edzői tapasztalat nélkül ült le a válogatott kispadjára. Az egykori kiváló csatár segítője Joachim Löw lett és irányításukkal egy teljesen más stílusban futballozó német válogatottat láthatott a közönség, amely a régi "germán stílus" helyett egy közönséget szórakoztató játékot játszott általában. A világbajnoki bronzérmet követően a ma is kispadon lévő Löw vette át a kapitányi posztot, amit ma is betölt. "Jogi" rögtön az első nagy tornáján Eb-döntőbe vezette a csapatot, majd 2010-ben egy megfiatalított csapattal ért el bronzérmet a világbajnokságon, mindezt úgy, hogy Thomas Müllerék négyet lőtte az ausztráloknak, az angoloknak és az ausztráloknak is. A csúcsra végül 2014-ben tért vissza Németország, amikor is veretlenül lett világbajnok, mindezt úgy, hogy 4-0-ra ütötte ki Portugáliát, legyőzte Franciaországot, 7-1-re megalázta a házigazda Brazíliát és végül 1-0-ra behúzta az argentinok elleni döntőt. 2017-ben egy komplett B-csapat megnyerte a Konföderációs kupát, és ugyanebben az évben az U21-es válogatott is Európa-bajnoki címet szerzett. Ezeken kívül a 2012-es és a 2016-os Európa-bajnokságon is négy között volt a csapat, vagyis a Löw-korszak az egyik legsikeresebb volt a német futballtörténelemben. A barátságos meccsek csak a felkészülésről szóltak és bár becsúszott pár vereség a selejtezőkben (ezek közül a 2007-es Csehország elleni 0-3 számít leginkább arcpirítónak), de nem volt kérdés, hogy Németország a világ egyik legjobb válogatottja. Így érkezett el a 2018-as esztendő. 

Németország-Mexikó 0-1 és Németország-Dél-Korea 0-2 (2018-as világbajnoki csoportmérkőzések) 

A felkészülési mérkőzések nem alakultak sikeresen a világbajnoki címvédő számára, de mivel a válogatott meccseket sokszor elengedték a németek, így senki nem tulajdonított jelentőséget a brazilok és az osztrákok elleni vereségnek vagy Szaúd-Arábia nyögvenyelős legyőzésének. Vb-címvédőként a következő tornára utazni mostanában nem egy életbiztosítás, mivel 2002-ben Franciaország, 2010-ben Olaszország és 2014-ben Spanyolország is már a csoportban búcsúzott, de a németeket mindenki esélyesként, sőt a legnagyobb favoritként kezelte az oroszországi seregszemlét megelőzően. A címvédő gárda olyan csoportba kapott besorolást, amelyből elsőként illett volna továbbjutnia, ehhez képest a futballtörténelem egyik nagy lebőgése történt három évvel ezelőtt. Mexikó az első félidőben lényegében lefutballozta a németeket, de csak egy gólt szerzett, majd a címvédő helyzetek tömkelegét hagyta ki a második játékrészben. Ez még alapjában véve nem okozott gondot, mivel a Löw-érában a 2008-as és a 2010-es sikeres nagy tornán is született német vereség a csoportkörben. Svédország ellen aztán a világbajnok hátrányban volt egy félidőt követően majd Marco Reus egyenlítése után Jerome Boatenget kiállították és így Manuel Neuerék roppant nehéz helyzetbe kerültek. Az utolsó perben viszont Toni Kroos hihetetlen szabadrúgás-góljával meglett a győzelem és a sajtó éltetni kezdte a németeket. Jöhetett az utolsó forduló és a Dél-Korea elleni ki-ki mérkőzés. Mivel a svédek vezettek Mexikó ellen, így a német csapat továbbjutó volt, sőt a szünetben virtuálisan még ők voltak a csoportelsők.  A koreai védelem azonban feltörhetetlennek bizonyult és mivel az ázsiaiak is az életükért küzdöttek, így biztosra sem lehetett menni. A ráadás második percében aztán Kim Jonggvon vezetéshez juttatta a dél-koreaiakat. Mivel a játék sokat állt, így a Löw-csapatnak volt még néhány perce ahhoz, hogy elkerülje a blamázst. Az utolsó pillanatokra még Neuer a kapus is előre jött, ennek azonban az lett az eredménye, hogy Szon Hungminnek csak az üres kapuba kellett továbbítania a labdát. 

 


A teljes 2018-as Nemzetek Ligája-szereplés 

2018-ban hívta életre az UEFA a Nemzetek Ligáját, amelynek lényege az volt, hogy a csapatok azonos erősségű ellenfelekkel küzdjenek meg, tétre menő csatákban a barátságos mérkőzések helyett. A német csapat a legerősebbnek számító A-divízióban kapott szerepet Franciaország és Hollandia mellett. A két legutóbbi világbajnok az első körben összecsapott, a meccs azonban nem hozott gólt. A második körben aztán a hollandok azt csinálták ellenfelükkel, amit akartak: Virgil van Dijk az első félóra végén vette be Manuel Neuer hálóját, majd a védelem a hajrában kapitulált Memphis Depay és  Georginio Wijnaldum lövésével szemben is. A franciák elleni párizsi meccs jól indult Toni Kroos góljával, ám Antoine Griezmann egymaga megfordította a meccset és így eldőlt, hogy Németország nélkül rendezik a sorozat történetének első négyes döntőjét. A hollandok elleni utolsó meccs első 20 perce tökéletes volt német szempontból: Timo Werner és Leroy Sané is gólt szerzett és úgy tűnt a Nationalelf legalább becsületből arat egy győzelmet. Nem így történt, ugyanis a négyes döntőért küzdő hollandok Quincy Promes és Van Dijk révén a meccs utolsó öt percében egyenlítettek és így a németek nyeretlenül zártak az új sorozatban. Ha az UEFA nem döntött volna amellett, hogy 12-ről 16-ra bővíti az A-divízió létszámát, akkor a németek szégyenszemre kiestek volna a B-divízióba. 

 

 
Spanyolország-Németország 6-0 (2020 Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés) 

A tragikus 2018-as szereplést követően Joachim Löw komoly döntést hozott és kijelentette, hogy itt az ideje a generációváltásnak: Mesut Özil és Mario Gómez a vb után lemondták a válogatottságot, ő pedig kijelentette, hogy a továbbiakban nem számít Thomas Müller, Jerome Boateng és Mats Hummels szolgálataira a nemzeti csapatban. A 2019-es esztendőben a németek kivívták az Európa-bajnoki szereplést és bár egy hazai hollandok elleni 2-4 csúfította a mérlegüket, nem zártak rossz évet. A második Nemzetek Ligája-kiírás során a Löw-csapat Spanyolországgal, Svájccal és Ukrajnával kerültek egy csoportba és öt fordulót követően két győzelemmel és három döntetlennel az élen álltak. A csoportelsőség és a négyes döntőbe jutás kérdése Sevillában a spanyol-német derbin dőlt el. A hazaiak esélyesebbek voltak, ám arra, ami itt történt senki sem számított. A spanyolok már az első félidőben 3-0-ra vezettek majd végül 6-0-ra ütötték ki ellenfelüket. A meccsen Ferrán Torres triplázott, de Alvaro Morata, Rodri és Mikel Oyarzabal is gólt lőtt a pályafutása során először hatot kapó Neuernek. A német válogatott 1931 után kapott ki ismét hat góllal egy mérkőzésen, így történelmi mélyponttal zárta a 2020-as esztendőt. 



Németország - Észak-Macedónia 1-2 (2021 világbajnoki selejtező)

Németország két győzelemmel kezdte a világbajnoki selejtezősorozatot miután Izlandot 3-0-ra, Romániát 1-0-ra múlta felül az első két mérkőzésen. A harmadik körben nem mutatkozott arra, hogy éppen a macedónok ellen fog megtörni ez a széria, pláne nem hazai pályán. Duisburgban aztán a német futball történetének talán legnagyobb szégyene történt meg. És nem nyeretlen kétévesekből állt ez a mai csapat: a Neuert helyettesítő ter-Stegen évek óta kirobbanthatatlan a Barcelonából, Leon Goretzka és Joshua Kimmich mindent megnyertek a Bayern Münchennel, akárcsak Serge Gnabry, Leroy Sané egyre inkább kezd magára találni, Ilkay Gündogan pedig a Manchester City abszolút vezére ebben az idényben. Észak-Macedónia kijutott ugyan az Európa-bajnokságra, de mindezt Grúzia ellen tette meg, vagyis nem számít éppen Európa egyik legerősebb csapatának. A németek az első félidőben próbálkoztak becsülettel, de sokat elmond a játék képéről, hogy Marc-André ter Stegennek már ekkor is be kellett mutatnia egy bravúrt. Az első félidő ráadásában aztán a BL-győztes, hazájában kvázi nemzeti hősnek számító Goran Pandev vezetéshez juttatta a vendégeket. A 61. percben jött össze az egyenlítés a németeknek, amikor Ilkay Gündogan büntetőből egalizált. A hazaiak a vezetésért is támadhattak, ám tíz perccel a vége előtt Timo Werner olyan ügyetlenül kezelte le a labdát ziccerben, hogy azért nemhogy a vb-selejtezőn, de a grundon is kinevetik. A bátor macedón csapat a 85. percben aztán eljutott az ellenfél tizenhatosáig, ahol Eljif Elmas a védelem asszisztálása mellett belőtte csapata győztes gólját. A németek arcpirító vereséget szenvedtek, míg Észak-Macedónia 90 percre bizonyította, hogy nem véletlenül van ott az Európa-bajnokságon. 


Joachim Löw lemondását már a 2018-as világbajnokság után követelték, ám a DFB akkor bizalmat szavazott a kapitánynak, ami érthető volt egy tizenkét éves sikerkorszak után. A kapitány végül idén jelentette be, hogy az Európa-bajnokságon irányítja utoljára hazáját és utána elhagyja a kispadot. A tréner a sajtóban többször azt jelezte, hogy gondolkozik azon, hogy Müllert, Hummelst és Boatenget visszavegye a keretbe, ám ezt nem tette meg. Az ő visszatérésüket követelő hangok most tovább fognak erősödni, azonban óriási kérdés, hogy egy olyan kapitány, aki egy évtizeddel azelőtt ragaszkodott ahhoz, hogy Stefan Kissling és Kevin Kuranyi helyett a klubszinten szinte gólképtelen Lukas Podolskit és Miroslav Klosét vigye el a nagy tornákra, aki sohasem hívta be a Bundesliga gólkirály Alexander Meiert a keretbe és aki képes volt úgy bizalmat szavazni Manuel Neuernek a világbajnokságon, hogy a kapus három meccsen védett a bajnoki idényben, ezúttal enged-e a sajtó és a szurkolók nyomásának. 

Németország az Európa-bajnokság során valódi halálcsoportba került, amelyben Franciaországgal és Portugáliával, vagyis a legutóbbi döntő két résztvevőjével is összeméri tudását, mindamellett, hogy a magyar csapattal is farkasszemet néz majd. Cinikusan lehet mondani, hogyha Löw ragaszkodik a mostani stratégiájához, akkor nemzeti csapatunknak lehet esélye, hogy tovább bővítse a listát, ám a német válogatott már így is bajban van. Az Eb-n a két csoportelső mellett a négy legjobb harmadik helyezett jut tovább, ám az utóbbi idők teljesítménye megkérdőjelezi azt, hogy ez a gárda Müllerék nélkül képes lenne felvenni a versenyt az Eb legnagyobb favoritjaival, vagy akár biztos esélyes lenne-e még Magyarországgal szemben is. Júniusban kiderül, az azonban biztos, hogy a német válogatott jelenleg 20 éve nem látott válság közepette próbál sikeresen szerepelni az Európa-bajnokságon. 

süti beállítások módosítása