Ami a sportújságból kimaradt

Ami a sportújságból kimaradt

NBA: klasszisok cseréltek csapatot az utolsó napon

2021. március 25. - Kálovics Tibor

Az NBA-ben lezárult a mai napon lezárult a csereidőszak, több klasszis játékos is csapatot váltott az utolsó nap során. Cikkünkben az elmúlt órák csereüzleteit tekintjük át, a teljesség igénye nélkül. 

 

vucevic_chicago.jpg



Magyar idő szerint délután négykor robbant a legnagyobb átigazolási bomba: Nikola Vucsevics hiába volt korszakos játékos az Orlando Magicben, a kétszer All-Star-gálán is szereplő klasszist elcserélte a klubvezetés a Chicago Bullshoz. Az Orlandót 2012 után elhagyó montenegrói sztár mellett Al-Farouq Aminu is a "szeles városba" teszi át székhelyét. A chicagóiak egy 2021-es és egy 2023-as elsőkörös draftcetlit Wendell Carter Jr-t., Otto Porter Jr-t. adták a két új igazolásukért. 

Lou Williams visszatér Atlantába, ahol 2012 és 2014 között játszott. Minden idők egyik legjobb hatodik embere (2015-ben, 2018-ban és 2019-ben is megkapta ezt a díjat), Rajon Rondoért cserébe érkezik a Hawkshoz a Los Angeles Clippersből. Rondo ősszel még a Lakers színeiben nyert bajnoki címet ám most épp a nagy riválishoz szerződik. Williams mellett két másodikkörös draftjog és némi készpénz megy Georgiába. 

A csereidőszak lezárását követően jelentették be, hogy Victor Oldadipo elhagyja Houstont. A Rocketsből távozni kívánó kétszeres All-Start, (aki a szezont még az Indiana Pacersben kezdte) a Miami Heat szerződtette. A floridaiak Avery Bradley-t, Kelly Olynyket és 2022-es draftjog kicserélési opciót adták érte. 

A tizenötödik szezonját teljesítő JJ Reddick elhagyta a New Orleans Pelicanst és a Dallas Mavericks játékosa lesz a jövőbe. 

Szintén távozott Orlandóból Evan Fournier: a kétszeres vb-bronzérmes franciát immáron a Boston Celtics keretében kell keresni. A hírek szerint a bostoniak még a Gordon Hayward eladásából származó egyenlegük (trade expection) használtak fel 17 millió dollárt az új igazolásra. Aaron Gordon szintén elhagyta Orlandót, hogy Denverbe igazoljon, érte a Magic Gary Harrist, RJ Hamptont és egy 2025-ös védett draftpicket kapott a Magic. 
 
JaVale McGee távozott a Cleveland Cavaliersből, a háromszor bajnok (2017,2018, 2020) a Denver Nuggetsben folytatja pályafutását. A veterán center ellenértékeként a "Cavs" Isaiah Hartensteint, valamint két másodikkörös draftpicket kapott. Az egyik draftcetli 2027-es védettség nélküli, míg a másik 2023-as, Top46 védettségű. 

Az irányító George Hill pályafutása nyolcadik klubjában is pályára léphet, miután a Philadelphia 76ers megszerezte. A Keleti főcsoport elsőségéért küzdő gárdának Tony Bradleyről, Terrance Fergusonról és két másodikkörös (2025, 2026) draftcetliről kellett lemondania. Ez egy háromcsapatos csere volt, amelynek értelmében Austin Rivers az Oklahoma City Thunderbe szerződik, míg  Iggy Brazdeikis a New York Knicksbe. Oklahomában a hírek szerint összesen 34 játékost draftolhatnak a következő hét évben. 

 

kyle_lowry.jpg



Fontos szót ejteni egy "maradóról" is: a ma 35 éves Torontóban valóságos ikonnak számító Kyle Lowry végül nem távozik a Raptorsból. A sajtóhírek szerint a Los Angeles Lakers Dennis Schrödert, Kentavious , Caldwell-Pope-ot és Wes Matthewst is beáldozta volna azért, hogy a pályafutása során bajnokságot és olimpiát nyerő irányítót magához csábítsa. A hírek szerint csere azon bukott meg, hogy a Raptors Talen Horton-Tuckert is szerette volna megszerezni. Lowry maradt, Norman Powell viszont távozott a 2019-es bajnoktól, miután őt Portlandbe cserélték Gary Trent Jr-ért és Rodney Hoodért. 

Szintén nem tudott csapatot váltani Andre Drummond. A 2014 óta minden évben dupla-duplát átlagoló centernek így maradnia kell Clevelandben, ám a kivásárlási procedúra megkezdődött az egykori All-Star esetében. A San Antonio Spurs szintén nem tudott csapatot találni LaMarcus Aldridge számára, így őt is valószínűleg kivásárolják a szerződéséből. Amint szabadon igazolhatóvá vállnak, kereshetnek másik csapatot maguknak a következő napokban. 

süti beállítások módosítása