Ami a sportújságból kimaradt

Ami a sportújságból kimaradt

MotoGP: tizenöt év után győzött a Ducati Jerezben

2021. május 03. - Kálovics Tibor

Hiába vezetett sokáig Fabio Quartararo a Spanyol Nagydíjon, a versenyt az ausztrál Jack Miller nyerte meg, megszakítva a Ducati másfél évtizedig tartó nyeretlenségi szériáját Jerezben. 

 

jack_miller.jpg



Azok után, hogy megnyerte az előző két versenyt, Fabio Quartararo szerezte meg az első rajtkockát és mivel a francia pilóta tavaly két jerezi versenyt is behúzta, egyértelműen ő volt a futam legnagyobb favoritja. A rajtot mégsem a világbajnoki éllovas, hanem Jack Miller kapta el a legjobban, mögé Franco Morbidelli és Francesco Bagnaia érkeztek meg leelőzve Quartararót. Alex Marquez már az első körben kiesett, Brad Binder és Alex Rins szintén buktak, ők azonban visszatértek a pályára. Quartararo hamarosan levadászta riválisait és a negyedik körben elment Miller mellett is. A francia egyre inkább növelte a különbséget, míg a mezőnyben az izgalmakat Morbidelli és Aleix Espargaro csatája garantálta. 

Féltávig úgy tűnt, hogy Quartararo úgy nyeri meg ezt a versenyt, ahogy akarja, ám ekkor érthetetlen módon elkezdett lassulni. A Yamaha pilótája a nyilatkozataiban arra utalt, hogy kvázi nem érezte az alkarját a futam során. Jack Miller vette át a vezetést, de hamarosan Bagnaia, Morbidelli, sőt Takaaki Nakagami, Joan Mir és Aleix Espargaro is megelőzte a franciát, akinek a gumijai is elkoptak. A verseny végére Quartararo egészen a 13. helyig csúszott vissza és így a bajnokságban való vezető helyét is elveszítette. 

Jack Miller végül magabiztosan haladt át elsőként a célvonalon és így a 2016-os Holland Nagydíj után győzött ismét a királykategóriában. Sikerével a Ducati két hosszú sorozatot is megszakított: a bolognaiak utoljára 2006-ban győztek Jerezben és mivel Francesco Bagnaia lett a második, így az olasz gyártó három év után aratott ismét kettős győzelmet. A dobogó legalsó fokára Franco Morbidelli állhatott fel, mögötte a legjobb Hondásként vitézkedő Takaaki Nakagami és a címvédő Joan Mir végeztek. Aleix Espargaro ezúttal hatodikként futott be megelőzve a mezőnybe némileg beleszürkülő Maverick Vinalest és Johann Zarcót. Marc Marquez a visszatérése utáni második hétvégéjén hét pontot szerzett csapattársa Pol Espargaro és Miguel Oliveira előtt beérve, míg Stefan Bradl szabadkártyásként lett 12. Az utolsó három pontszerző helyen Fabio Quartararo, Danilo Petrucci és Iker Lecuona végeztek. Valentino Rossi zsinórban harmadszor maradt pont nélkül, a "Doktort" ráadásul az öccse Luca Marini is megelőzte. A bajnokságot a 66 pontos Bagnaia vezeti a 64 pontot gyűjtő Quartararo és az 50 pontos Vinales előtt. 

A Moto2-es kategória futamát a kategóriában első sikerét arató Fabio Di Giannantonio nyerte Marco Bezzecchi és Sam Lowes előtt, a bajnokságot vezető Remy Gardner negyedik lett. A Moto3-as futam drámai hajrát hozott ugyanis a győzelemért csatázó Deniz Öncü az utolsó körben kiütötte Darryn Bindert és Jaume Masiát is. A futamot végül Pedro Acosta nyerte meg Romano Fenati és Jeremy Alcoba előtt. Az újonc Acosta ezzel immáron három győzelemnél tart és kiegyensúlyozott teljesítményének (100 pontból 95-öt szerzett) köszönhetően immáron 51 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot. 

Jerezben vette kezdetét a MotoE történetének harmadik idénye és az elektromos motoros világkupa nyitófutama is bővelkedett izgalmakban. Négyen is kiestek, a legszomorúbb azonban az élről induló Eric Granado lett aki magabiztosan vezetve esett el és lett 13. A brazil pilóta drámáját kihasználva Alessandro Zaccone diadalmaskodott Dominique Aegerter és a címvédő Jordi Torres előtt. A Red Bull Rookies Cup szombati futamát a spanyol David Munoz, míg a vasárnapi megmérettetést honfitársa Daniel Holgado nyerték. Görbe Soma tempója biztatóbb volt mint két hete a magyar pilóta az első futamon azonban elesett, vasárnap pedig egy büntetés miatt 17. lett. 

A három világbajnoki kategória és a MotoE két hét múlva a Francia Nagydíjjal folytatódik, míg a Red Bull Rookies Cup következő versenye a hónap végén lesz Olaszországban. 


A MotoGP végeredménye:

1 Jack MILLER Ducati Lenovo Team Ducati 41'05.602
2 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo Team Ducati 1.912
3 Franco MORBIDELLI Petronas Yamaha SRT Yamaha 2.516
4 Takaaki NAKAGAMI LCR Honda IDEMITSU Honda 3.206
5 Joan MIR Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 4.256
6 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 5.164
7 Maverick VIÑALES Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 5.651
8 Johann ZARCO Pramac Racing Ducati 7.161
9 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 10.494
10 Pol ESPARGARO Repsol Honda Team Honda 11.776
11 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM Factory Racing KTM 14.766
12 Stefan BRADL Honda HRC Honda 17.243
13 Fabio QUARTARARO Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 18.907
14 Danilo PETRUCCI Tech 3 KTM Factory Racing KTM 20.095
15 Iker LECUONA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 20.277
16 Luca MARINI SKY VR46 Avintia Ducati 20.922
17 Valentino ROSSI Petronas Yamaha SRT Yamaha 22.731
18 Tito RABAT Pramac Racing Ducati 30.314
19 Lorenzo SAVADORI Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 37.912
20 Alex RINS Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 38.234
süti beállítások módosítása