Ami a sportújságból kimaradt

Ami a sportújságból kimaradt

A magyar WrestleMania avagy minden idők legjobb hazai pankrátorgálája

2021. április 07. - Kálovics Tibor

A Hungarian Championship Wrestling immáron évtizedes történetében számos emlékezetes gálát rendeztek, egy azonban ezek közül is kiemelkedik. 

novenyi_pankrator.jpg



A 2010-ben alapított HCW egy valódi magyar sikertörténet: néhány birkózószőnyegen gyakorlatozó fiatalember megálmodott egy sportszervezetet, amely az évek múlásával egyre nagyobb népszerűségre tett szert és amelyet immáron tízezrek követnek Magyarországon. A pankráció rétegsport, ám ezt a réteget egyre inkább sikerült kiszélesítenie az egyesületnek. Ma már ott tartunk, hogy egyre kevesebb ember tekint furcsán arra, hogy Magyarországon is működik egy olyan szervezet, amely a profi birkózókat összefogja és a sportág rajongóinak hétről-hétre tud minőségi szórakozást nyújtani. A HCW 2010 óta íródó története tele van jobbnál-jobb gálákkal: elég csak a 2015-ös Véres Novemberre gondolni, amikor is minden idők legbrutálisabb mérkőzését rendezték magyarországi ringben illetve pont került egy hosszú történet végére, de felhozhatjuk akár a 2019-es Áttörést is, amikor talán minden idők leglátványosabb magyarországi meccse zajlott le több ezer ember szeme láttára. Az abszolút csúcspontot azonban a 2018-as Dicsőség Napja jelentette, amikor is a HCW egyetlen este alatt végleg katapultált Európa legnívósabb szervezetei közé. 

2018. május 26-án a sportrajongók többsége arra figyelt, hogy a Real Madrid vagy a Liverpool hódítja-e el a Bajnokok Ligája trófeáját. Mielőtt azonban a madridiak történelmet írva zsinórban harmadszor is megnyerték volna a legrangosabb európai trófeát, azok a magyar sportbarátok akik egyszerre szeretik a labdarúgást és a pankrációt a Soroksári Sportcsarnokba válthattak jegyet az év legnagyobb show-jára. A szervezők olyan meccseket hoztak tető alá ezen a napon, amelyek után azt a gálát nyugodtan lehet magyar WrestleMania-ként emlegetni. Két olyan mérkőzés is akadt a programban, amely miatt az átlagosnál jóval nagyobb médiafigyelem irányult a HCW-re és az adott eseményre és nem is kellett csalódnia azoknak, akik látták ezeket az összecsapásokat. 

A gálát Mans Svedberg és Yorghos Kolonis összecsapása vezette fel, amelyet a Spártai Légió egykori tagja, vagyis Kolonis magabiztosan nyert meg. Jól jellemzi a program erősségét, hogy a Revolution-övért folytatott triple threat mérkőzést az Underground keretében rendezték meg. Az övért Ozzy Spener, Grizzly Davidson és RP Tyson küzdöttek. Előbbi két birkózó éveken keresztül alkotta a HCW egyik legjobb csapatát, az Őserőt, ám kettősük széthullott, miután Ozzynak fejébe szállt a dicsőség a cím megszerzését követően. A két egykori csapattárs ezután egymás ellen fordult és a helyzet odáig eszkalálódott, hogy egymással kellett megküzdeniük. A mérkőzés végül Ozzy és Grizzly harcát hozta és bár utóbbinak megvoltak a momentumai (ahogyan RP Tysonnak is) végül címvédés született. 


A gála hivatalos nyitómérkőzését (az Underground az úgynevezett pre-show-nak felel meg) eredetileg Ayden Cortez és Boldo Brown vívta volna, ám utóbbi bejelentette, hogy megsérült, ezért Tihanyi Péter lett az egyik mérkőző fél. Tihanyi az Underground talán legnagyobb felfedezettjeként lépett kötelek közé és a ma a HCW egyik legnépszerűbb birkózójának számító fiatalember számára ez volt a debütálás a nagyközönség előtt. A "premier" olyannyira jól sikerült, hogy a meccset is megnyerte miután Cortezen a segítője Ted Wellington sem tudott segíteni. Következett egy látványos csapatmérkőzés, amelyen a MAD (Maverick és Chris Dice) feszült neki a Kanadából érkező Vörös Twinsnek, a meccset végül az "őrültek" húzták be. Egy női mérkőzést is rendeztek amelyen a magyar pankráció nagyasszonya Audrey Bride mérte össze tudását Killer Kellyvel. A portugál hölgy néhol szabálytalanul küzdött, ám a küzdelem magyar győzelmet hozott. 

Ilyen nem hétköznapi felvezetés után aztán jöhetett az első meccs, ami miatt történelminek nevezhetjük a gálát. A HCW első nyolc évében a sportág olyan kiemelkedő klasszisai mérkőztek Magyarországon mint Aleister Black vagy a Sami Zayn néven is ismert El Generico. Ők mindketten bemutatkozhattak a WWE-ben, ám arra, hogy a világ vezető pankrátorszervezetének aktív tagjai vívjanak mérkőzést a HCW-gálák keretein belül, eddig még nem volt példa. Ezt a sorozatot szakította meg az WWE brit bajnoka Pete Dunne és Tyler Bate, amikor British Strong Style néven Budapestre érkeztek. A britek a csapatbajnoki címért küzdöttek meg az Arrows of Hungary ellen, vagyis garantált volt a kimagasló szórakoztatás. A közel húszperces fékevesztett csatában mindkét páros tudása legjavát nyújtotta és a "magyarok nyilai" végül itthon tartották a bajnoki övetket. 

2018 volt az év, amikor a HCW-dojo első korosztálya elég idős lett ahhoz, hogy debütáljon a gálákon. Ennek a csoportnak a tagja volt Tihanyi Péter, Boldo Brown és az elsőként a közönség elé lépő Justin Wylde is, aki a nevét azóta már BT-re változtatta. Wylde rögtön az Áttörésen nevet szerzett magának, amikor megtámadta Renegade-et, a szervezet igazgatóját, akihez egyben nyílt kihívást is intézett. A Mad Guy a Vendettán alaposan ellátta az ifjú tehetség baját, aki azonban visszavágót követelt. A reváns ideje a Dicsőség Napján jött el, ahol olyan mérkőzést vívtak ahol nem volt diszkvalifikáció, vagyis lényegében szabályok nélküli küzdelemben csaptak össze. Az összecsapás során aztán előkerültek asztalok, székek sőt még néhány darab rajszeg is, amibe egyaránt belehajították a küzdőfelek a másikat. Amikor Renegade bemutatta híres mozdulatát a Helldoradót és Wylde a szegekben landolt úgy tűnt ez a mérkőzés is az ő győzelmével zárult. Ekkor viszont felbukkant Boldo Brown is, aki Wylde legjobb barátja volt, ám nem korábban nem támogatta őt a tervei drasztikus megvalósításában. Ezúttal viszont más volt a helyzet: Boldo hátba támadta az igazgatót akit tálcán nyújtott át Justinnak, aki élt is a lehetőséggel. Ezzel a húzással született meg az Új Generáció, amely több mint egy éven keresztül játszott meghatározó szerepet a HCW-ben. 

Természetesen a HCW bajnoki öve is terítékre került ezen az emlékezetes estén. Szabó Tamás vagyis Nitro majdnem egy évig birtokolta az övet sérüléséből visszatérve, a Vendettán azonban Kris Jokic megfosztotta őt címétől a történelem első magyarországi iron man-mérkőzésén (30 percet birkóztak). A korábbi bajnokot természetesen megillette a visszavágó lehetősége, ám nemcsak ketten néztek szembe az övért. A fatal four way-meccsen ugyanis a szlovák tehetség Marcus Mytra illetve a Nagyúr, Zafar Ameen is ringbe lépett. Bár Zafar és Jokic csapattársak voltak a New Hungaryben, ám az esélyek nem voltak egyértelműek: Zafarról ugyanis köztudott volt, hogy előszeretettel árulta el szövetségeseit ha a helyzete megkívánta. Ezúttal is fennállt ennek a lehetősége egy pillanatra, ám most nem tette meg ezt a szívességet magának. Mytra egy spearrel földreküldte Nitrót ám Zafar kidobta a ringből az egykori spártait. Nitro a földön feküdt a mozdulat hatására és így Jokicnak csak annyi dolga volt, hogy kihasználja a lehetőséget és címet védjen.  Az itt már sejtetett árulás végül 2019. telén történt meg az Áttörésen. 

Egy átlagos HCW-gálán valamilyen címmérkőzés jelenti az est főmeccsét (kivéve amikor Rumble-meccs van), ez azonban koránt sem volt átlagos esemény. Az utolsó meccset ugyanis minden idők talán legnagyobb médiafigyelmet kapó összecsapása volt Makai Renátó és Növényi Norbert között. A brutális erejű ex-cselgáncsozó és a magyar sporttörténelem nagy legendája (1980-ban birkózásban olimpiai bajnok volt, de szerzett világbajnoki címet kick-bokszban, graplingben és MMA-ban is) közti mérkőzést már hónapokkal korábban elkezdték felvezetni és így óriási csatára volt kilátás. Idősebb Növényi Norbert Európa-szerte híres pankrátor volt és fia azzal szeretett volna tisztelegni a magyar Hírességek Csarnokába is bekerülő édesapja emléke előtt, hogy ő is ringbe lép. Növényi hatvanegy évesen vállalta el a mérkőzést, amelyen a korábbi birkózódresszében küzdött. A mérkőzés már a létrejöttével is sporttörténelmi volt, ugyanis korábban csak Kurt Angle volt az, aki pankrátorként is megmérette magát azok után, hogy olimpiai aranyérmet nyert birkózóként. Makai ekkor épp a HCW egyik rosszfiúja volt, akinek a filozófiája az volt, hogy "bemegy a ringbe és bántani fogja az embereket" és mindezt erejéből kifolyólag sokszor meg is tette. A meccs aztán kiegyenlített küzdelmet hozott, amelynek végén Növényi feladásra kényszeríteni az "ezüsthátú gorillát" és így méltóképpen zárta le példátlan pályafutását. 

Lassan három éve annak, hogy a HCW többszörösen történelmet írt a Dicsőség napja gálával, amely sok rajongó szemében a mai napig etalonnak számít. A szervezet azóta is hétről-hétre mutatja be a magyar pankráció elitjének mérkőzéseit és ha a helyzet is engedi a magyar és a külföldi profi birkózók krémje gálákon is összecsap a lelkes rajongók előtt. Jelenleg még ez a 2018. májusi nap a csúcs a sportág magyarországi történetében, ám ismerve a HCW történetét nem elképzelhetetlen, hogy még ezt is sikerül valaha túlszárnyalni. 

A felvételek a Hungarian Championship Wrestling hivatalos Youtube-csatornájáról származnak. Kép forrása: dante media, pankracio.com 

Pankrációval kapcsolatos podcastünk itt érhető el: https://www.youtube.com/channel/UCW4Iv_gPntr0jodraJbPRIA

Facebook-oldalunk: https://www.facebook.com/Olimpic-Slam-Podcast-104740488375249



 

süti beállítások módosítása