Ami a sportújságból kimaradt

Ami a sportújságból kimaradt

Magyar-lengyel futballtörténelem: 14 év után győzhetünk ismét

2021. március 24. - Kálovics Tibor

Lengyelország ellen kezdi meg szereplését a világbajnoki selejtezősorozatban a magyar labdarúgó-válogatott. A meccs apropóján felelevenítjük a két ország közös futballtörténetét. 

 

magyar-lengyel.jpg



A magyar válogatott soron következő három ellenfele közül egyértelműen Lengyelország a legerősebb, valamint az is biztos, hogy a selejtezőcsoport csapatai közül ez a két nemzeti tizenegy játszotta a legtöbb mérkőzést egymás ellen. Eddig összesen 32 mérkőzést vívott egymással a magyar és a lengyel csapat, ebből húsz alkalommal magyar győzelem született, négyszer döntetlenre végeztek egymással, míg nyolc alkalommal a lengyelek ünnepelhettek győzelmet. Magyar szempontból a gólarány 87:39 jelenleg. 

Az első magyar-lengyel válogatott találkozóra 1921-ben, év végén került sor és 1-0-s hazai győzelem született Szabó Jenő góljával. A magyar csapat az első hat találkozóját megnyerte ellenfelével szemben mindezt 19 lőtt és 1 kapott góllal. A hat meccsből egynek volt valódi tétje: az Egyiptom elleni vereség miatt rossz emlékű 1924-es olimpián 5-0-ra győztek honfitársaink a duplázó Opata Zoltán és Híres Ferenc vezérletével. A '30-as évekre a lengyel labdarúgás abszolút javulásnak indult és ennek eredményeként 1939-ben Varsóban a hazaiak 4-2-re letudták győzni az egy évvel korábban még világbajnoki döntőt játszó magyar csapatot. A találkozót augusztus 27-én rendezték, vagyis öt nappal azelőtt, hogy a náci Németország lerohanta volna Lengyelországot. 

A háborút követően 1948 és 1952 között évente megmérkőzött egymással a két csapat, valamennyi esetben fölényes magyar sikert hozott a barátságos találkozó (6-2, 8-2, 5-2, 6-0, 5-1). A '49 júliusában lejátszott, 8-2-es sikert hozó meccset Debrecenben vívták, ez volt az első válogatott mérkőzés, amelyet vidéken játszottak hazánkban. A legkimagaslóbb teljesítményt Deák Ferenc nyújtotta: a "Bamba" becenevű legenda, aki megdönthetetlen rekordot állított fel az egy szezonban szerzett gólokat tekintve mesternégyesig jutott a meccsen. Ki lehet emelni Szilágyi Gyula teljesítményét is, aki az '50-es varsói vendégjáték során mattolta háromszor a lengyel kapust.




Az Aranycsapat utoljára 1956-ban mérkőzött a lengyelekkel, a Népstadionban 4-1 állt az eredményjelzőn a 90 perc végén. A következő másfél évtized öt mérkőzéséből négyszer csapatunk kerekedett felül, de a két ország csapatának játékminősége egyre közelebb került egymáshoz. A győzelmi széria végül a lehető legrosszabbkor tört meg, a müncheni olimpia döntőjében. Várady Béla góljával még a kétszeres címvédő magyar csapat állt jobban, ám Kazimierz Deyna egymaga megfordította a finálét. 

 

A lengyel válogatott az 1974-es világbajnokságra készülve (ahol bronzérmet szerzett) a ligaválogatottunkat győzte le, majd egy évvel később az A-válogatottat múlta felül 4-2 arányban. A következő évek barátságos meccsein kétszer magyar sikert, egyszer döntetlent jegyezhettek fel az almanachok számára, mígnem az 1988-as Európa-bajnokság selejtezőire összesorsolták a két nemzetet. Budapesten Détári Lajos vezérletével 5-3-as magyar győzelmet lehetett elkönyvelni, ezen a találkozón lőtte "Döme" az emlékezetes szabadrúgásgólját nullszögből. Varsóban viszont a lengyelek 3-2-vel visszavágtak, ám végül egyik csapat sem jutott ki a kontinenstornára. 

 

 A '90-es években két meccsre került sor a válogatottak között: 1994-ben 3-2-re, 1997-ben pedig 1-0-ra maradt alul a csapatunk, 2000-ben pedig nem született gól. A 2004-es Európa-bajnokság selejtezősorozatában megint rendeztek magyar-lengyel összecsapásokat, ám ezekről nem lehetnek szép emlékeink: idegenben ugyan sikerült kiharcolni egy 0-0-s döntetlent, a Puskás Ferenc Stadionban viszont a duplázó Andzej Niedzielan szertefoszlatta a magyarok Eb-álmait (a lengyelek szintén nem jutottak ki). A győzelem nélküli széria végül 2007-ben tört meg, amikor Hajnal Tamás tizenegyesgóljával sikerült idegenben győzni egy barátságos meccsen. Az eddigi utolsó lengyel-magyar találkozóra 2011. novemberében került sor, amikor is a következő Eb társrendezőjéhez látogatott Egervári Sándor csapata. Pawel Brozek révén a hazaiak szerezték meg a vezetést, de Priskin Tamásnak sikerült egyenlítenie a 77. percben. A magyar csapat jól játszott, ám Vanczák Vilmos szerencsétlen öngólja miatt nem sikerült megőrizni a döntetlent. Érdekesség, hogy a lengyeleknél már akkor ott volt a pályán Robert Lewandowski, aki csereként lépett pályára. 

 

 

 A 33. Magyarország-Lengyelország válogatott mérkőzés csütörtökön 20 óra 45 perctől veszi kezdetét a Puskás Ferenc Arénában. 

süti beállítások módosítása