Az NBA-csapatok évtizedeken  keresztül játszottak európai klubok ellen a felkészülés jegyében, ám mindössze három olyan eset volt a sporttörténetben, amikor a bajnokcsapat az Euroliga-győztessel mérte össze tudását. Ezeket a mérkőzéseket elevenítjük fel. 

Az, hogy melyik a világ legjobb kosárlabda-válogatottja, meghatározott időközönként eldől a világbajnokságoknak, de főleg az olimpiáknak köszönhetően. Azonban az, hogy melyik a világ legjobb klubcsapata a sportágban mindig is kérdéses volt. Tény, hogy létezik a klubvilágbajnokság kosárlabdában is, de az Euroliga aktuális győztese általában távol maradt a megmérettetéstől (utoljára 2015-ben, a Real Madrid vett részt a tornán a kontinens tényleges legjobbjaként) és általában a kisebb presztízsnek örvendő BL-győztes, a dél-amerikai klubsorozat bajnoka és esetleg a G-League győztese képviselteti magát a klub-vb-n. Bár a FIBA International Cup-ot 1965 óta harmincegy alkalommal is megrendezték az NBA-bajnoknak soha nem jelentett kellő presztízst ahhoz, hogy próbára tegye egy ilyen tornán. 

Az NBA az 1970-es évekig elérhetetlennek számított Európából és odaát nem volt kérdés, hogy akik a Keleti főcsoportban és a Nyugati főcsoportban pattogtatják a labdát a világ legjobb kosárlabdázói. A mi kontinensünkön pedig egészen 1981-ig nem is sugároztak mérkőzést (az első nemzetközi közvetítés egy Boston Celtics-Los Angeles Lakers találkozó volt Olaszországban). A '80-as években aztán futótűzként söpört végig az egész európai kontinensen az amerikai őrület és mire a vasfüggöny ledőlt már az egykori keleti blokkban is követhették a sportág szerelmesei Michael Jordan, Larry Bird, Magic Johnson vagy éppen Hakeem Olajuwon útját a halhatatlanság felé. Az európai piacra való terjeszkedés egybeesett azzal, hogy David Stern lett a liga vezetője, lényegében ő volt az a vezető, aki felismerte, hogy globális üzletről van szó és amikor három évtized után lemondott, nem az Egyesült Államok, hanem a világ egyik vezető sportligáját adta át Adam Silvernek. 

Érdekesség azonban, hogy bár Stern beiktatásának évétől kezdtek el elterjedni a meccsek európai és amerikai csapatok között, de már 1978-ban megvolt az első amerikai-európai kosárcsata klubszinten: az akkor bajnokságot nyerő Washington Bullets Tel-Avivban kikapott a helyi Maccabitól. A következő európai vs amerikai összecsapásra 1984-ig kellett várni, ekkor viszont a Phoenix Suns, a New Jersey Nets és a Seattle SuperSonics is tiszteletét tette kontinensünkön egy-egy ellenféllel szemben, sőt előbbi két csapat Milánóban egymással is megmérkőzött. Némi szünetet követően az Atlanta Hawks 1988-ban a Szovjetunióban turnézott és állt ki Tbillisziben, Moszkvában és Vilniusban az év során olimpiát nyerő válogatott ellen, de például a legendás jugoszláv válogatott (Drazen Petrovic, Toni Kukoc, Vlade Divac) is mérkőzött a Denver Nuggets ellen Madridban. Ugyanebből az évből emlékezetesnek számít a Boston Celtics madridi vendégjátéka is a Real ellen, amelyet  már Magyarországon is közvetítettek. A '90-es évektől kezdve egyre több mérkőzést vívtak egymással NBA-csapatok és az akkor még BEK-nek hívott sorozat csapatai a felkészülés jegyében az NBA Europe illetve a Euroleague American Tour keretében. Ezeknek a mérkőzéseknek a korszaka azonban egyelőre úgy tűnik, hogy lezárult: az utolsó ilyen jellegű meccset az Oklahoma City Thunder és a Barcelona vívta 2016-ban. Ezeknek a meccseknek a helyét átvették az Európában rendezett NBA-találkozók illetve az előkészületi mérkőzéseket olyan országokban vívják, mint Kína, India és a Fülöp-szigetek, ráadásul a csapatok is főleg kínai, argentin, ausztrál illetve új-zélandi csapatok ellen vívtak meccseket szeptember-októberben. 

A '70-es, 80-as években összesen tizenegy meccset rendeztek BEK-résztvevők és NBA-csapatok között (eltérő szabályokkal), ebből nyolcat nyert meg az amerikai csapat. Az amerikai kosárlabdázás aranykorának számító '90-es években immáron NBA-szabályok szerint (4x10 helyett 4x12 perc) játszották le ezeket a meccseket és az NBA-s csapatok mind a tizenöt találkozót győzelemmel abszolválták. A 2000-es évekre ez a mérleg 32-5-re módosult, míg a legutóbbi évtizedben 20 mérkőzést az amerikaiak, 8-at az európaiak nyertek. Ha az összmérleget nézzük akkor a 91 meccsből 75-öt nyert NBA-csapat, tizenhatot európai, az úgynevezett FIBA-éra beköszönte (2003) óta ez a mérleg 52-13. Ebből a kilencvenegy összecsapásból negyvenet játszottak az Egyesült Államok vagy Kanada területén és mindössze négy eset volt, amikor az európai klub hagyhatta el győztesen a helyszínt. 

Van azonban három olyan meccs, amely külön kiemelkedett ezek közül. Ekkor ugyanis nem kisebb csapatok, mint az NBA aktuális bajnoka és az Euroliga  aktuális győztese csapott össze. 

Chicago Bulls-Olympiakosz Pireusz (1997) 104-78

1987 és 1999 között rendezték meg a McDonald's Opent, későbbi nevén McDonald's Championshipet, ahol a világ legnagyobb gyorsétteremláncának az volt a célja, hogy az aktuális szezont megelőzően megmérkőztesse egymással a kontinensek legjobb csapatait. Bár részt vett a megmérettetésen egyszer a szovjet, egyszer pedig a jugoszláv válogatott is, ám ez egy elsőrangú klubtorna volt. Minden kiírás esetén volt egy NBA-sztárcsapat amely Európába érkezett, 1995-ben, 1997-ben és 1999-ben ez éppen az aktuális bajnok volt. Európából általában a Euroliga-győztes és valamelyik nagy bajnokság győztese tette próbára a tudását, de az utolsó három tornán már indult az ausztrál Perth Wildcats, az argentin Atenas és a brazil Vasco de Gama is. 

Az első NBA-bajnok vs Euroliga-győztes meccs 1997-ben került megrendezésre a McDonald's Open fináléjában. Aki látta a "Last Dance" című sorozatot az tisztában lehet azzal, hogy mekkora őrületet gerjesztett, amikor a zsinórban másodszor összességében már ötödször bajnokságot nyerő Chicago Bulls az európai kontinensre érkezett, hogy megmérkőzzön a PSG-vel az elődöntőben, majd a döntőben az Euroligában csúcsra érő Olympiakosszal. Sokat elmond, hogy ötven ország, közel 1000 munkatársa tudósított a korszak legjobb csapatának meccséről. Ez volt az időszak, amikor mindenki tisztában volt a civilizált világban azzal, hogy ki az a Michael Jordan és melyik is az ő csapata, sőt a legtöbben tudtak mondani legalább három játékost rajta kívül is a chicagói kezdőötösből. A távozás szélén álló (és végül maradó), sérüléssel bajlódó Scottie Pippen és a már akkor is extravangázs életviteléről (és sajnos nem a kimagasló tudásáról) híres Dennis Rodman nem jött el Párizsba, de így sem volt kérdés, hogy a Bercy-csarnokban telt ház előtt vívják meg a nagy mérkőzést. Mindenki Jordanre, Toni Kukocra, Steve Kerre vagy Ron Harperre volt kíváncsi, pedig az ellenfél sem állt éppen rossz játékosokból: a litván Arturas Karnisovas (aki ma a Bulls ügyvezetője) 1997 nyarán érkezett Barcelonából, a horvát Franko Nakic öt bajnoki címnek volt tevékeny részese, Dragan Tarlac (aki a Jordan-éra utáni Bullsban is megfordult) később világbajnok lett karrierje során, a csapatkapitány Milan Tomic pedig valóságos klubikonnak számít Pireuszban. 

A meccs aztán nem hozott igazán kiélezett küzdelmet: a Bulls már az első negyedben ellépett és tízpontos vezetésre tett szert. A pireusziak jól tartották magukat a második és a harmadik játékrész során, ám az utolsó percekben a chicagóiak megint domináltak és végül 104-78-ra nyerték a finálét. A meccs legjobbja a 27 pontot szerző, ezzel a torna MVP-címét is kiérdemlő Michael Jordan volt.A chicagói győzelemhez Randy Brown 12, Steve Kerr 10 ponttal járult hozzá. Görög részről Karnisovas szerezte a legtöbb pontot (19), de Nakic (16), Tarlac (12) és az amerikai Michael Hawkins (12) is kitett magáért pontszerzésben. 

A Bulls a szezon végén hatodszor is megnyerte az NBA-t, majd Michael Jordan másodszor is bejelentette visszavonulását. Az Olympiakosz számára ettől a szezontól kezdve ínséges idők következtek: a pireusziak 2012-ben tudtak ismét bajnokságot illetve Euroligát nyerni. 

További érdekesség, hogy 1995-ben és 1999-ben is létrejöhetett volna a McDonald's Open keretében egy európai-amerikai szuperrangadó: ám előbb a Bologna akadályozta meg a Real Madrid döntőbe kerülését, míg az utolsó ilyen jellegű tornán a Vasco da Gama a négy között a Zalgiris Kaunast múlta felül. 

San Anonio Spurs-Panathinaikosz (2007) 113-91

Tíz évvel Jordanék párizsi vendégjátékát követően jött össze ismét egy mérkőzés, ahol a bajnokok csatáztak. Ezúttal viszont az európai bajnok utazott, hogy az At&t Centerben csapjon össze a San Antonio Spurssel. Két abszolút korszakos csapat nézett farkasszemet Texasban: a Spurs 1999, 2003 és 2005 után lett ismét bajnok a Cleveland döntőbeli kisöprésével, míg a "Pana" 1996, 2000 és 2002 után hódította el ismét a legrangosabb európai trófeát. Klasszisok feszültek egymásnak a kispadokon is: Greg Popovich az Egyesült Államokban számít fogalomnak, míg Zeljko Obradovic mára kilencszeres Euroliga-győztes vezetőedzőnek mondhatja magát. A Spursben ott volt Tim Duncan és Manu Ginobili és Robert Horry is, de a döntő legértékesebb játékosának megválasztott Tony Parker pihenőt kapott az Európa-bajnokságot követően. A Panathinaikoszban az NBA-t is megjárt  Sarunas Jasikevicius számított a legnagyobb sztárnak, de az Európa-bajnok klublegenda Dimitrisz Diamantidisz, az olimpiai ezüstérmes center Dejan Tomasevic, vagy a szintén Eb-érmes Nikos Hatzivrettas is korának kimagasló Euroliga-játékosai között volt számon tartva. 

A mérkőzést aztán a Spurs meglehetősen hamar eldöntötte: az első negyed után még csak hét pont volt az NBA-bajnok előnye, a nagyszünetben viszont már tizenhat pont volt a differencia a két csapat között. A San Antonio-i gárda a második félidő nagyobb részét már a cserékkel teljesítette és bár a görögök kozmetikáztak is az eredményen, de így is 113-91-es hazai siker született. Tim Duncan volt az egyetlen, aki huszonegy perc fölött játszott és ő 20 ponttal a legjobb San Antonio-i pontszerző volt, Ginobili 15, Brent Barry 12 ponttal terhelte meg az ellenfél gyűrűjét. A görögöknél Jasikevicius and Mike Batiste 18-18 ponttal zárt. 

A Spurs következő bajnoki címére hét évet kellett várni, ám a főszereplők (Duncan, Ginobili, Parker és a kispadon Popovich) abban a gárdában is még főszereplők voltak, a "Pana" még kétszer (2009, 2011) ért fel azóta Európa csúcsára, mindkétszer Obradoviccsal az oldalvonal mellett. 

Regal FC Barcelona-Los Angeles Lakers (2010) 92-88

Az eddigi harmadik és utolsó "bajnokok csatájára" 2010. októberében a barcelonai Palau Sant Jordiban került sor. 
A Los Angeles Lakers ekkor abszolút a csúcson volt: zsinórban három döntőt játszott Phil Jackson csapata, amelyből az utolsó kettőt meg is nyerte, a "Barca" pedig hét év után hódította vissza Európa trónját. Bár Kobe Bryant is elutazott Katalóniába egy júliusi térdműtét után visszatérve a pályára, de a legnagyobb őrület Pau Gasol vendégjátékát kísérte. A pályafutása során az olimpiát leszámítva mindent megnyerő legenda a Barcelonában lett profi kosárlabdázó és a gránátvörös-kék csapatból ment el az NBA-be, míg 2001-ben (majd közel húsz évnyi légióskodás után ide is tért vissza). Rajtuk kívül Lamar Odom, az ötszörös bajnok Derek Fisher és az ekkor már Metta World Peace néven szereplő, egykori botrányhős Ron Artest is eljött az európai kontinensre játszani. A barcelonaiak is bivalyerős kerettel vágtak neki a nagy mérkőzésnek: ott volt a parketten az akkor még feltörekvő tehetségnek számító Ricky Rubio, a Barcelonában félistenként tisztelt Juan Carlos Navarro és a bivalyerős  center Boniface N'Dong is. 

A mérkőzés óriási küzdelmet hozott: az első negyedben a Lakers állt jobban, majd félidőben már a hazaiak vezettek 45-44-re. A kaliforniaiak megnyomták a harmadik negyed első felét, és amikor tizenkét ponttal elléptek ellenfelüktől, úgy tűnt ezúttal is az európai csapat marad alul. A 16 ezer fő által űzött Barcelona azonban feltámadt és hátrányát az utolsó tizenkét perc megkezdéséig kétpontosra faragta. Az utolsó játékrész aztán már a katalánokról szólt, akik végül  megérdemelten arattak 92-88 arányú győzelmet. 

A győztes csapat legjobb pontszerzője Pete Mickeal volt, az amerikai kiscsatár összesen 26 pontot szerzett, valamint nem kevesebb mint tizenhat kiharcolt büntetődobással nehezítette meg az ellenfél dolgát, ponterőssége mellé még 13 lepattanó és 7 gólpassz társult. Juan Carlos Navarro nem dobott túl hatékonyan, de a büntetőkkel így is összehozott 25 pontot, ő hatszor hozta kihagyhatatlan helyzetbe valamelyik csapattársát. Terence Morris illetve Fran Vazquez szintén eljutottak legalább 10 pontig. A Lakers legjobb pontszerzője maga Pau Gasol volt 25 ponttal és bár további négy játékos (Lamar Odom, Kobe Bryant és Derek Fisher és Ron Artest) is eljutott tíz pont fölé, a gyenge hatékonyság a meccs hajrájára visszaütött. Különösen Bryant dobott rosszul (2/15), ám ő az egészségi állapota ellenére, a közönség miatt vállalta a játékot. 

Immáron tizenegyedik éve annak, hogy a két kontinens tényleges legjobbja nem feszült egymásnak és a jelenlegi koronavírus által sújtott időszakban ez az időintervallum tovább fog hosszabbodni.  Némileg leképezhető az amerikai és az európai kosárlabda ereje aktuális közti különbség is ebből a három meccsből: 1997-ben még egyértelműen a Bulls uralta a világot (nem véletlenül hívták nem hivatalos világbajnoknak az NBA-bajnokot), 2007-ben még megvolt a távolság a legjobb amerikai és európai játékosok között, azonban az előző évtizedre ez egyre inkább csökkent. Ma, amikor az NBA gerincét is európai játékosok adják, már nem lehet azt mondani, hogy az amerikai liga egy elérhetetlen világ, amelynek képviselői örökké verhetetlenek lesznek. (Érdemes elolvasni '90-es évekbeli magyar cikkeket, vagy Knézy Jenő közvetítéseit arról, hogy Magyarországról azt jósolták, hogy az NBA képviselői évtizedekig legyőzhetetlenek lesznek minden fronton.) Mára azon szakértők szerint, akik egyszerre követik az NBA-t és az Euroligát is, egy jó EL-csapat  a rájátszás második-harmadik köréig is mehetne az amerikai profi ligában. Ahogyan az NBA-játékosokra épülő amerikai kosárlabda-válogatott verhetetlenségi mítosza is szertefoszlott, úgy lehetne egyre nyíltabb, a két bajnok mérkőzése.  Éppen emiatt is szólna nagyot ha minden évben kiállnának egymás ellen a bajnokcsapatok, nem is beszélve arról, hogy egy ilyen meccs (amit feltétlenül a szezon előtt kellene lejátszani a versenynaptár miatt) óriási érdeklődésre tartana számot televíziónézők millióinál is.  Az NBA a hírek szerint terjeszkedni próbál majd a covid után újra Európa-felé is az NBA Europe-al és reméljük, hogy ilyen jellegű eseményt láthatunk majd akkor, amikor a sportvilág rendje végleg helyreállt.